Judit
-2 °C
8 °C

Ötven évet kapott a gyilkos tinédzser

2002.08.17. 12:31
Ötven év börtönbüntetésre ítélték azt kaliforniai középiskolást, aki két diákot megölt, tizenhármat pedig megsebesített tavaly márciusban, San Diego mellett.
Az ügyész összesen 425 éves börtönbüntetést kért a 16 éves Charles Andy Williamsre, aki tavaly márciusban két tanulót agyonlőtt, 13-at pedig megsebesített. A bűneit nyilvánosan megbánó fiú bűnösnek vallotta magát két rendbeli emberölés és tizenhárom rendbeli emberölési kísérletben. A fiút fiatal kora miatt nem ítélhették halálra, ezért a Kaliforniában emberölésért kiszabható legkisebb büntetéssel, 50 év börtönnel sújtotta a bíróság.

Williams tavaly március 5-én, pár perccel a tanítás megkezdése után nyitott tüzet a tanulókra a San Diegotól 16 kilométerre fekvő Santana középiskolában. Szemtanúk szerint a fiú a férfivécéből jött ki, majd az udvaron kezdett lövöldözni. Egy 14 éves fiú a helyszínen, egy 15 éves pedig kórházba szállítás után vesztette életét.

Csúfolták a fiút

Williams több osztálytársa is azt mondta, hogy a tinédzser többször is beszélt arról, hogy gyilkolni fog, de senki sem vette komolyan kijelentéseit. A fiút állítólag rendszeresen csúfolták társai: véznának és dilisnek nevezték. A bíró elmondta, hogy a nehéz otthoni körülmények között élő fiúnak még nem volt dolga a törvénnyel.

Tizenhárom halott

Ez az eset volt a legvéresebb középiskolai incidens az 1999-es coloradoi eset óta, amikor két fiú agyonlőtte 13 társát, egy tanárát, majd magukkal is végeztek. A santanai eset után alig két héttel újabb gimnáziumi lövöldözés volt San Diego környékén, akkor egy szellemi fogyatékos tanuló öt társát sebesítette meg, jelentette a BBC.