Úszókra éhezett az ausztrál cápa

2006.02.06. 13:29
Félbe kellett szakítani Ausztráliában egy hosszútávú úszóversenyt, mert egy három méteres cápa eredt az úszok nyomába. A huszonegy résztvevőt sikeresen kimentették. 2000 óta összesen tíz halálos áldozata volt a cápatámadásoknak Ausztrália partjainál.

Huszonegy embert kellet kimenteni az óceánból Ausztráliában, mikor egy úszóverseny résztvevői körül egy három méteres cápa kezdett ólálkodni, írja a BBC. A hosszútávú versenyt Sidney Manley Beach-én rendezték, és részt vettek rajta Ausztrália legjobb hosszútávúszói is.

A 10 kilométeres távot félúton kellett megszakítani, jelentette a helyi média. A huszonegy úszót jetski-vel és hajóval szedték össze, míg további néhány hajó a cápa elűzéséről gondoskodott.

A cápa hátuszonya közvetlenül a versenyzők mögött hasította a vizet, mikor az úszókat kísérő szervezők figyelmesek lettek rá. „A cápa jól láthatóan, a víz felszínéhez közel úszkált. Az egyetlen dolog amit tehettünk, azonnal kimenekítettünk mindenkit a vízből” – mondta el Stephen Ford, az esemény főszervezője az ausztrál Daily Telegraphnak.

Az eset különösen nagy visszhangot kavart Ausztráliában, ugyanis januárban három cápa megtámadott és megölt egy 21 éves ausztrál nőt. Ő volt a tizedik áldozata a 2000 óta történt cápatámadásoknak Ausztrália partjainál. Szeptemberben egy szörfös lett egy fehér cápa áldozata az Ausztráliától délre fekvő Kenguru sziget mellett.