Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hetvenhétezer áldozatot követeltek tavaly a katasztrófák

2004.10.28. 11:46
Háromszor annyian vesztették életüket katasztrófákban tavaly, mint a megelőző évben. Harmincötezer európai a nyári hőhullámban halt meg. 1960 és 2003 között az időjárási katasztrófák száma hétszeresére nőtt, derült ki a Vöröskereszt éves jelentéséből.
Hetvenhétezren haltak meg tavaly szerte a világon katasztrófák következtében, közölte a Vöröskereszt csütörtökön kiadott jelentésében. Ez azt jelenti, hogy 2003-ban háromszor annyi halálos áldozatuk volt a kataszrófáknak, mint egy évvel korábban, derül ki a World Disasters Reportból.

Harmincötezer európait vitt el a csendes gyilkos

A természeti csapások nemcsak a szegényebb országokban szednek áldozatokat nagy számban, hiszen például Európában a tavalyi hőhullámban harmincötezren haltak meg. A jelentésben "csendes és láthatatlan gyilkosnak" nevezett hőség különösen Franciaországot sújtotta, ahol tizenötezren haltak meg a hőség okozta egészségügyi problémák miatt.

Mindenekelőtt az időseket viselte meg a szokatlanul magas hőmérséklet, a halálos áldozatok 70 százaléka a hetvenöt évesnél idősebb korúak közé tartozott.

A Vöröskereszt szerint tavaly az iráni Bam városát leromboló januári földrengés volt a második legpusztítóbb katasztrófa a világon, mert a földmozgás következtében harmincezren haltak meg.

A katasztrófák száma egyre nő

A jelentésben megállapították, hogy az utóbbi években folyamatosan növekszik a katasztrófák száma: 1994 és 1998 között évente átlagosan 428 katasztrófa történt, míg 1999 és 2003 között már 707. A természeti katasztrófák sorában például 1960-tól 2003-ig hétszeresére nőtt az időjárási, míg ötszörösére a geofizikai okokra visszavezethető katasztrófák száma.

A jelentés készítői úgy vélik, hogy rosszul készítik fel a lakosságot a katasztrófákra. A Vöröskereszt szerint mindenekelőtt a helyi segítségnyújtási hálózatokat és szervezeteket kellene fejleszteni. Éppen az iráni földrengésre hivatkozva emelték ki, hogy a helyiek percekkel a földmozgások után megkezdték a mentést, s így tíz keresőkutyával 157 ember életét tudták megmenteni. A 27 országból érkezett 34 mentőcsapat viszont már csak 22 embert tudott kimenteni a romok alól.

Egy nemzetközi mentőcsapat bevetése körülbelül ötvenezer dollárba kerül, ám ugyanekkora összeg két évig elegendő a helyi mentőcsapatok kiképzésére és felszerelésére.