Ma egy utca, holnap az egész város

2006.01.10. 12:14 Módosítva: 2006.01.11. 11:22
Rockwool út, IBM út, Nowaco út, Hertz utca és még sokan mások - több tucat levelet kaptunk egy héttel ezelőtti cikkünkre, amiben azt kértük az olvasóktól, ha ismernek olyan utcát, ami valamely cég nevét viseli, osszák meg velünk az információt. Ezzel körülbelül húsz újabb céges utcanévvel gyarapodott a "gyűjtemény", ami feltehetőleg így sem teljes.

Létezenek olyan, a településszerkezet szerves részét képező közterületek, amik céges reklámként funkcionálnak, és egyre több az olyan utca, ami az adott településtől viszonylag jól elkülönülő ipari parkban található, és az ott székelő cégekről kapta a nevét.

Mindenki jól jár?

A céges utcanévkeresztelő külföldön is dívik, egyik olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy Bécsben a Siemens központja a Siemensstrassén található, míg például a Microsoft központja a One Microsoft Way címen érhető el Redmondban.

A névadás egészen extrém esetéről a texasobserver.org decemberi cikkéből értesülhetünk, a lap beszámolója szerint egy egész észak-texasi település, bizonyos Clark 2005 novemberében hivatalosan is felvette a DISH nevet, amiért cserébe mind az ötvenöt háztartásban tíz évig ingyen foghatják majd a DISH Network műholdas tévéadásait. A lépessel talán L.E. Clark úr a legelégedetlenebb, ő alapította ugyanis a falut öt évvel ezelőtt; DISH mindenesetre ezzel csatlakozott a klubhoz, amelynek olyan amerikai városok a tagjai, mint a beszédes nevű, oregoni Half.com, vagy az Új-Mexikói Truth or Consequences (a város 1950 ben vette fel ezt a nevet egy tévéjáték nyomán, korábban Hot Springs néven szerepelt a térképeken).

A szigorú és a megengedő

A Magyar Urbanisztikai Társaság korábbi állásfoglalása szerint a közterületek elnevezése hagyományosan a városok előjoga, és erről a kiváltságról a multik nyomására sem kellene lemondani. "Ez az elnevezés merő kérkedés. A közterület nevét az alapító magántársaságok reklámcélokra sajátítják ki, ebben is kifejezésre jut parazita jellegük" - mondta korábban az InfoRádiónak Megyesi Tamás, a társaság tagja.

"Nem hiszem, hogy ez különösebben bárkit is zavarna, nemzetközileg is szokás cégekről elnevezni utcákat" - ütött meg engedékenyebb hangot Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana Kht. ügyvezetője az Indexnek adott nyilatkozatában. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja szerint "ha ott helyben természetes és nem okoz gondot", akkor nincs kivetnivaló az ipari parkok, telepek utcaneveinek ilyen kialakítása. "Sokkal rosszabb lenne, ha az adott város központjában, történelémi utcaneveket cserélnének le" - tette hozzá Ongjerth Richárd, aki szerint bőven vannak történelmi előzményei ennek a gyakorlatnak. Példaként a budapesti Anker közt említette, ami az ott bérházakat építtető biztosító társaságról kapta a nevét.

Ha az amerikaihoz hasonlóra nálunk (egyelőre) nincs is példa, azért a céges utcanevek listája így is imponáló:

  • Rockwool Hungary Kft. - 8346 Gógánfa, Rockwool út 4. A cég vakolható kőzetgyapot termékeket állít elő gógánfai gyárában.

  • AGIP Hungária Rt. - 2040 Budaörs, Agip utca. Főként kenõanyag elõállítással és forgalmazással, valamint üzemanyag kereskedéssel foglalkozik.

  • Baumit Kft. - 2510 Dorog, Baumit út 1. Mészkőkitermeléssel, mészkő őrlemények, szűrőperlitek előállításával foglalkozik a tradicionális bányavárosban lévő üzem.

  • HiPP Kft. 9167 Hanságliget, Hipp utca 1. Bébiételeket gyártanak a hanságligeti gyárban.

  • Hammerstein Bt. - 8060 Mór, Hammerstein utca 2. A Hammerstein autóalkatrészek, ülésállító mechanizmusok fejlesztésével, gyártásával foglalkozik.

  • Nowaco Hungary Kft. - 2300 Ráckeve, Nowaco út 1. A kft. élelmiszerimporttal és -forgalmazással foglalkozik.

  • K-SPED Csoport - 2225 Üllő, K-Sped körút 1. A cég fő tevékenységei a fuvarozás, szállítmányozás.

  • Eybl Körmend Kft. - 9900 Körmend, Eybl utca 1. Az Eybl International magyarországi kft-je autós kárpitokat, üléshuzatokat gyárt.

  • AMP Netconnect, Tyco Electronics Hungary Termelő Kft. - 2027 Esztergom, AMP út 2. A cég struktúrált hálózatokhoz fejleszt és gyárt termékeket illetve rendszereket - jelentsen bármit is ez.

  • Perfetti Van Melle Hungary Kft. - 2360 Gyál, Fundy utca 1. Az egykor Fundy Kft. néven működő, eredetileg tősgyökeres magyar cég gumicukrokat, szeletes csokikat és nyalókákat gyártott itt 2002 őszéig. Utódja, a Candy Plus Magyarország Kft. 2005 áprilisáig állított elő édességeket, majd elköltözött. Az utca maradt Fundy.

  • Chinoin Rt. - 1045 Budapest Tó u. 1-5. Nem messze a gyógyszergyár központjától van a Chinoin utca, a francia Sanofi Aventis csoport tagjaként működő Chinoin Rt. egyébként Magyarországon három telephelyet üzemeltet.
  • Ikarus Járműgyártó Rt. - XVI. Margit u. 114. a mátyásföldi Ikarus gyár szomszédságában található az Ikarus tér. Hasonlóképp már-már patinás cégnevet visel a IV. kerületben a Tungsram utca.

  • Ezeken kívül tudunk még Budapesten Campona útról, Törökbálinton Auchan útról, Szegeden, Hatvanban MÁV utcáról, Székesfehérváron IBM útról. (Ez utóbbiról csak egy helyen találtunk említést, viszont egy olvasónk szerint "a székesfehérvári IBM út marhaság. Amíg itt volt az IBM merevlemez gyára, addig is Aszalvölgyi út volt a neve." Elhisszük.)

Diffúz nagypapa

A névadásra kevésbé direkt példák is akadnak:

  • Herbária Rt. - 6821 Székkutas, Kamilla utca 2. A magyar tulajdonú részvénytársaság székkutasi gyógynövény üzemében készáru-gyártás (tea-féleségek) és csomagolás, valamint gyógynövény-feldolgozás folyik.

  • Elcoteq Magyarország Kft. - 7630 Pécs, Finn utca 3 Az ötezer főt dolgoztató Elcoteq Magyarország Kft. a finnországi Elcoteq leányvállalata, kommunikációs technológiai megrendelők részére gyártanak elektronikai termékeket és berendezéseket.

  • Komárom városrésze Szőny, aminek keleti része az ún. Molaj, mely az olajgyárról és lakótelepéről kapta a nevét, több utcanév is árulkodik az olajos cég jelenlétéről: Olajmunkás utca, Kőolaj utca, Laboráns utca, Vegyész utca, Gáz utca.

  • Dicső előd, vagy egoista igazgató? A gyakorlat mindkettőre mutat példát:

  • Hertz Mercur Rent a Car Kft., - 2220 Vecsés, Hertz utca 2. A magyar származású Hertz Sándor által megálmodott és megvalósított autókölcsönző cégközpontja található itt. A cég honlapja szerint joggal lehetünk büszkék a sikeres magyarra (a "Hertz utcanév hirdesse a magyar szakember munkaszeretetét, szorgalmát, alkotókészségét, kreativitását, elkötelezettségét").

  • Messer MOL Gáz Kft. - 9621 Ölbő, Dr. Hans Messer út 1. Az Ölbő határában lévő, szén-dioxidban gazdag gázmező telektulajdonosa, a MOL Rt. és a Messer Griesheim GmbH a gázmező hasznosítására létrejött közös gazdasági társulása található ezen a címen.

  • Koloman Handler Kft. - 2840 Oroszlány, Handler Kálmán utca 2. Kis- és nagytételben forgalmaznak különbözõ típusú gyűrűsszerkezeteket és a hozzájuk tartozó iratleszorítókat, valamint a szerkezetek beépítéséhez szükséges szegecseket.

  • AMB Components Hungary - 9241 Jánossomorja, Binder utca 1. A cég az autóipar számára gyárt alkatrészeket, az ügyvezető igazgatót Markus Bindernek hívják.

  • Végezetül bár nem cégnév, de idekívánkozik: Habsburg György lakcíme Sóskúton: IV. Károly király út 1. Hiszen melyik unoka ne lakna szívesen a nagypapáról elnevezett utcában?