Vilma
-7 °C
4 °C

Cigivel töltött oroszkrém torta

2005.12.02. 13:36
Két hatalmas "Boldog névnapot" feliratú tortával akarta átlépni a magyar határt egy férfi Záhonynál. A vámos gyanút fogott, és késével óvatosan beleszúrt a szokatlanul kemény tésztába. Mint kiderült, a két torta belseje összesen százhetven doboz cigit rejtett.

Nem jelentett be vámköteles árut az a magyar állampolgár, aki Záhonynál szeretett volna belépni az országba. Az utas a pénzügyőrnek annyit mondott, egyik ismerősének névnapja lesz, és tulajdonképpen csak két tortát hozott magával külföldről.

A vámosnak azonban feltűnt, hogy a két nagyméretű, "Boldog névnapot!" feliratú oroszkrém tortán kívül az utas semmit nem hoz magával. Ezért úgy döntött, hogy egy késsel beleszúr a tortába. A vámos a krém alatt a tésztát meglehetősen keménynek találta. Furcsa volt, hogy a rózsaszín virágokkal díszített cukrászremekművet késsel csak alig lehetett átszúrni.

A vizsgálat során aztán kiderült, hogy az egyik torta kilencven, a másik pedig nyolcvan doboz cigarettát rejt. A vámhivatal lefoglalta az összesen 170 doboz cigarettát, a trükkös csempésszel szemben pedig vámszabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményezett.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.