Titkos nyomozó is vallott a bombagyáros ellen

2001.07.09. 14:39
Az ORFK fedett nyomozója írásos vallomásában megerősítette, hogy a bombagyárosként elhíresült Dietmar Clodótól kétezer-ötszáz dollárért vásárolt egy távirányítású bombát. Később egy újabb szerkezetet is rendelt tőle, de ezt már nem vehette át, mert Clodót és társait elfogta a rendőrség. Az ügyészség a vádlottat bűnszervezet tagjaként elkövetett robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja. A tárgyaláson ismét elhangzott a KBI egykori tisztjének, Tonhauser Lászlónak, valamint Pintér Sándor belügyminiszternek a neve.
Még a tanúvédelmi program segítségével sem kívánt a bíróság elé állni az a fedett nyomozó, akinek közreműködésével leplezték le Dietmar Clodót, a bombagyárosként elhíresült német férfit. Vallomását ezért írásban küldte el a hétfői tárgyalásra. Ezek szerint egy titkosügynök segítségével jutott el az elsőrendű vádlotthoz, hogy kétezer-ötszáz dollárért cserébe egy autó felrobbantására alkalmas bombát vásároljon tőle.

Tíznapos határidővel szállította a bombát

Dietmar Clodo
A nyomozó elmondása szerint 1998. április végén találkoztak Clodo III. kerületi lakásán, ahol sikerült nyélbe ütni az üzletet. Egy terepjáró vagy egy Mercedes felrobbantására alkalmas robbanószerkezetet rendeltek, amit a vádlott tíznapos szállítási határidővel vállalt is. Erre az időre azért volt szükség, mert Clodo nem bízott a magyar alkatrészekben, így külföldről hozatta azokat. A megbeszélés végén előlegként ezerkétszáz dollárt fizetettek neki.

Az elkészült távirányítású bombát 1998. május 8-án adta át Clodo a saját lakásán, amikor a vételár hátralévő összegét is kifizették. Ettől kezdve az ORFK előtt nyitva állta az út, hogy leleplezze a robbanószerkezetek gyártásával és értékesítésével foglalkozó bűnszövetkezetet.

Ajándékba gépfegyver és kézigránát

A bombagyáros
Dietmar Eduard Clodo 1954-ben született a Saar-vidéken. A '90-es évek eleje óta él Magyarországon. Foglalkozásáról keveset tudni, mivel számtalan különböző titkosszolgálati adat jelent meg róla. 1992 óta figyelték a közgazdászt, mert attól tartottak, hogy fegyverekkel és robbanóanyagokkal kereskedik. Végül kommandósok rohanták meg pilisszentlászlói és békásmegyeri házát. Pilisszentlászlón 54 kilogramm robbanóanyagot vagy annak előállításához szükséges vegyszert találtak, valamint a bombagyártáshoz nélkülözhetetlen műszereket. 1998 őszének szenzációja volt, hogy Clodo üzletemberként legális termékbemutatót tartott a honvédség egyik lőterén. Ugyancsak bebizonyosodott az is, hogy a német férfit lakásán felkereste Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter.
Clodo-dosszié
A Központi Bűnüldözési Igazgatóság másfél hét múlva a titkosügynök és a fedett nyomozó segítségével újabb megrendelést adott le. Clodo a visszatérő vendégeknek két kézigránátot, egy hangtompítós pisztolyt és egy gépfegyvert is felajánlott ajándékba. A bomba átvétele azonban elmaradt, mert a rendőrség házkutatást tartott a vádlott lakásán és egy pilisszentlászlói házban, ami laboratóriumként funkcionált. Ráadásul őrizetbe is vették Clodót, ami végképp megakadályozta a szállításban.

Az ügyészség Dietmar Clodót és két társát bűnszervezet tagjaként elkövetett robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja. Míg a bombagyáros az ügyfelekkel foglalkozott, addig a másodrendű vádlott, Kolchinski Leonid és a harmadrendű Volkov Vlagyimir a robbanószerkezetet készítette.

Tonhauser neve is előkerült

A másodrendű vádlottat a bíró többször is figyelmeztette, hogy a fedett nyomozó vallomásával kapcsolatban tegyen csak észrevételeket. Ő azonban elmondta: a KBI egykori tisztje, Tonhauser László korábban megígérte neki, hogy nem lesz ellene vád, ha segíti Clodót "kompromittálni". A leleplezés időzítésével kapcsolatban pedig megjegyezte, a rendőrség arra várt, hogy Kuncze Gábor belügyminisztert leváltsa Pintér Sándor.