Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Elkeltek az utolsó Concorde-jegyek 60 ezer dollárért

2003.10.22. 08:40
Több mint 60 ezer dollárt fizetett egy ohiói illetőségű amerikai férfi a Concorde szuperszonikus repülőgép pénteki utolsó járatának legutolsó két jegyéért.
A boldog jegytulajdonos, David Hayes, aki egy jótékonysági aukción licitált a jegyekre, kedden elmondta, hogy nagy izgalommal várja a New York-London szuperszonikus légiutat a British Airways gépén.

Az árban benne foglaltatik két éjszaka egy elegáns New York-i szállodában, sofőrös limuzin a Kennedy repülőtérre, egy éjszaka egy négycsillagos londoni szállodában és a visszaút a brit légitársaság egy normál járatával.

A jegyeket az NBC amerikai tévállomás egyik műsorának jótékonysági rendezvényén bocsátotta árverésre az eBay internetes aukciósház - jelentette a Reuters brit hírügynökség.

Néhány óra alatt elkapkodták a jegyeket

A típust most már a világon egyedüliként üzemeltető British Airways hétfőn az utolsó 450 helyet bocsátotta áruba. A jegyek harmadát már az első másfél óra alatt elkapkodták, és délutánra csak néhány ülőhely maradt üresen az utolsó járatok valamelyikén, jóllehet a London és New York között közlekedő gépekre egy út 4350 fontba, egy menettérti jegy 8292 fontba (1,6 millió, illetve 3,1 millió forintba) kerül.

Rod Eddington, a BA vezérigazgatója közölte: "A Concorde jól szolgált minket, és büszkék vagyunk rá, hogy ezt a fantasztikus típust huszonhét éven át üzemeltethettük. Gyönyörű korszák zárul le, de a légitársaságnál most sok nehéz döntést kellett hoznunk."

A repülőket a tervek szerint ünnepélyes keretek között vonják ki a forgalomból, majd gépek múzeumba kerülnek.