Miklós
-7 °C
2 °C

Bíróság előtt az öntörvényű magyar cowboy

2006.06.10. 16:19
Hétfőn áll bíróság elé egy önjelölt magyar cowboy, aki két évvel ezelőtt keveredett egyezkedési konfliktusba, írja a Yorkshire Post Today. A vád tettleges bántalmazás és károkozás. Martin "Django" Kiss állítólag a szomszédaival került összetűzésbe lóháton.
Egy Yorkshire Dales-i ház tulajdonosai tiltakoztak a szomszédságukban működő, Swaledale Ponies névre hallgató kis lovaglóközpont ellen. A központ tulajdonosa, Martin "Django" Kiss ezután a hátsó udvarukban kötött ki lóháton. Az incidens részleteiről többet nem tudni, csak annyit, hogy a szomszédok megvádolták a tulajdonost.


Kiss most hétfőn, június 12-én jelenik meg a bírák előtt Northallertonban, hogy feleljen az ellene megfogalmazott vádakra. Egy North Yorkshire-i rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a 45 éves férfit súlyos károkozással, illetve kétszeres tettleges bántalmazással vádolják.

A vita tárgya Kiss hiányzó engedélye volt. Kiss közben a Yorkshire Dales-i nemzeti park igazgatóságához folyamodott engedélyért, hogy a mezőgazdaság mellett lótenyésztési célokra is használhassa a területét. Ezt június 13-án fogják elbírálni egy egyezségi tárgyaláson.

Egy tavalyi nyilvános vizsgálat során, az állam által kirendelt nyomozó már megállapította, hogy a lovaglócentrum károsította a környezetet Swaledale-ben. Kiss előző partnere, Helen Cowens és hatéves fiuk azt az utasítást kapták, hogy 12 hónap alatt költözzenek ki a lakókocsiból és az átalakított szénapajtából, amelyet engedély nélkül foglaltak el.

A magyar cowboy nem költözött el, továbbra is ad lovaglóórákat a területen és futtatja a pónijait, sőt ezeket - a szomszédai még nagyobb bosszúságára - a helyi lapokban hirdeti. Szomszédai erről egy kisebb beadványt írtak a nemzeti park igazgatóságához is.

Kiss becenevét egyébként a jazz-zenész Django Reinhardtról kapta. Kiss a nyolcvanas években hagyta el Magyarországot. Hat évvel ezelőtt, egy angliai lovaglótúrán döntött úgy, hogy Swaledale-be költözik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.