Ausztria mégsem adja ki az évszázad csalóját

2002.05.10. 21:44
Ausztria mégsem adhatja ki az Egyesült Államoknak az ott több mint 800 évi szabadságvesztésre ítélt Shalom Weiss csalót: noha a bécsi tartományi legfelső bíróság csütörtökön a kiadatás mellett döntött, a strasbourgi emberi jogi bíróság pénteken úgy ítélte meg, hogy az ott folyó eljárás lezárásáig Weiss nem adható ki.
Weiss hamisított csekkekkel megvásárolt egy amerikai biztosító társaságot, és kifosztotta az idős biztosítottak számláit. Mintegy 538 millió eurónyi kárt okozott s ezért távollétében 845 év szabadságvesztésre ítélték, de megszökött és két éve Bécsben fogták el.

Sérülnének a jogai

Eredetileg a bécsi bíróság a kiadatás ellen döntött arra hivatkozva, hogy sérülnének Weiss emberi jogai, mivel nem volt jelen az amerikai tárgyaláson s ezért nem tudott kellően védekezni a vádakkal szemben, ám a szövetségi legfelső bíróság egy semmisségi indítvány nyomán visszautalta az ügyet az első fokon eljáró testület elé, amely csütörtökön a kiadatás mellett döntött.

A strasbourgi döntés nyomán Dieter Böhmdorfer igazságügyi miniszter nem írhatja alá a csütörtöki ítéletet mindaddig amíg a strasbourgi eljárás be nem fejeződik, márpedig ez Weiss védője szerint legalább egy évet vesz igénybe.

Az osztrákok legfeljebb tíz évre ítélhetnék

A védő már áprilisban egyéni keresetben kérte a strasbourgi bíróságtól, hogy vizsgálják meg, megfelel-e az alkotmánynak az Egyesült Államokkal fennálló kiadatási szerződés, s ezen belül azt, hogy a bíróságok megengedhetőnek nyilváníthatnak-e az emberi jogi konvencióban foglaltak figyelmen kívül hagyásával egy kiadatást.

Osztrák jogi szaktekintélyek érvelése szerint Weiss már csak azért sem adható ki, mert ez helyzetében jelentős romlást okozna, a 845 év ugyanis valóban életfogytig szóló börtönbüntetést jelentene, míg a kiadatás elmaradása esetén Ausztriában kellene ellene eljárást lefolytatni, amelynek során súlyos csalásra legfeljebb tíz évi börtönbüntetés lenne kiszabható.