Megtalálták a Katowicében eltűnt magyar holttestét

2006.02.01. 09:46
Megtalálták a szombaton beomlott katowice-chorzówi kiállítási csarnok romjai alatt azt a magyar férfit, aki eddig az eltűntek között szerepelt. A helyi hatóságok várhatóan szerdán délelőtt kiadják a halotti bizonyítványt, és a holttestet a hozzátartozók kérésére hazaszállítják.

A lengyel hatóságok éjszaka értesítették a magyar főkonzulátust, hogy megtalálták a szombaton beomlott katowice-chorzówi kiállítási csarnok romjai alatt azt a magyar férfit, aki eddig az eltűntek között szerepelt - közölte a külügyi szóvivő szerdán az MTI-vel.

A 39 éves budapesti lakos egy állateledelt forgalmazó belga cég munkatársaként volt a csarnokban rendezett postagalamb-kiállításon, amikor az épület tetőszerkezete szombaton beomlott a ránehezedő hó és jég súlyától. Halálának pontos okát nem tudni - írta közleményében Polgár Viktor külügyi szóvivő.

Hazaszállítják

A magyar külképviseletek továbbra is minden támogatást megadnak az elhunyt családjának. Somogyi Ferenc külügyminiszter utasította a külképviseleteket, hogy a hivatalos eljárásokon túl is mindenben legyenek a család segítségére. A helyi hatóságok várhatóan szerdán délelőtt kiadják a halotti bizonyítványt, és a holttestet a hozzátartozók kérésére hazaszállítják.

A férfit napok óta keresték. Végül kedden délután a cég, illetve a magyar konzul tájékoztatása alapján találták meg holttestét a cége kiállítási standjának romjai között, és a késő esti órákban azonosították.

Hatvanöt halott

Egyelőre nincs további hír a baleset esetleges másik magyar áldozatáról. A TV2 híradójának értesülései szerint egy másik magyar származású férfi is a belga cég képviseletében volt jelen a sportgalamb-kiállításon, de ő nem magyar állampolgár.

Kedden napközben három holttestet találtak mentőkutyák segítségével a katowice-chorzówi kiállítócsarnok romjai alatt. Délutánra két halottat azonosítottak, mindketten lengyelek voltak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a késő délután megtalált harmadik áldozat volt-e az egyik keresett magyar. A jelenlegi adatok szerint hatvanöt halálos áldozatot követelt a csarnok katasztrófája.

A kiállításszervező cég hanyagságára utaló jelekre bukkant a katowicei ügyészség a katowice-chorzówi kiállítási csarnokban történt tragédia körülményeit vizsgálva, írta szerdai számában a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.

A lap az ügyészségre hivatkozva arról számolt be, hogy a vizsgálatban eddig feltárt tények szerint - az épületet üzemeltető cég állításával szemben - csak a tetőszerkezet peremét tisztították meg a vastag hórétegtől. A legnagyobb fedélsíkot azonban a tető középső részén nem takarították le, ezért ott vastag jégréteg keletkezett, amelynek súlyát a nyomozók csaknem 2500 tonnára becsülik. Nem kizárt, hogy a londoni bejegyzésű Expomédia csoporthoz tartozó MTK cég anyagi nehézségek miatt nem tisztította meg teljesen a tetőt.