Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Cseheknél együttélhetnek a homoszexuálisok

2006.01.26. 20:00
Már csak Vaclav Klausnak kell aláírnia azt a törvényt, amely Csehországban engedélyezi az egyneműek hivatalos együttélését. A jogszabály lehetőséget teremt az öröklésre is.

Csehország felsorakozott azon államok közé, amelyek lehetővé teszik az egyneműek hivatalosan bejegyzett együttélését. Az ehhez szükséges törvényjavaslatot a cseh képviselőház után csütörtökön a parlament felsőháza, a szenátus is jóváhagyta.

A törvény szerint az egynemű, hivatalosan együtt élő partnerek viszonyát ezentúl a személyi okmányokba is bejegyezik. A partnerek betegség esetén olyan információkra jogosultak a másikról, mint a házastársak, és lehetőségük lesz egymás után örökölni is. Kötelességük a másikról gondoskodni, de a törvény szerint gyermeket nem fogadhatnak örökbe.

Néhányan tiltakoztak

Az egyneműek partnerkapcsolatát törvényesítő normát az egyházak és a kereszténydemokrata párt élesen bírálták és határozottan elutasították. A legfőbb érv az volt, hogy egy ilyen kapcsolat törvényesítése gyengítheti a hagyományos családot. A törvényt egy felmérés szerint a cseh lakosság mintegy kétharmada támogatja, míg harminc százalék ellenzi.

A francia családok helyzetével foglalkozó parlamenti bizottság csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése viszont nem javasolja az egynemű párok házasságának, valamint homoszexuális szülők által kérelmezett örökbefogadásnak az engedélyezését Franciaországban. Európában jelenleg 11 ország szabályozza törvény által a hivatalosan bejegyezett egyneműek együttélését.