Mária
-7 °C
3 °C

Több mint háromszáz halálos áldozata van a hétfői szökőárnak

2006.07.18. 08:07
Kapcsolódó cikkek (1)
Több mint 23 ezren hagyták el otthonukat, miután újabb hétfő délelőtti földrengések után Jáva szigetén egy kisebb cunami pusztított. A hatóságok jelenleg 201 halottról tudnak, de több mint nyolcvan eltűnt embert még keresnek és a romok alól egyre újabb áldozatokat emelnek ki.

Legkevesebb 357-en meghaltak, 295-en megsebesültek és 160-an eltűntek a hétfői indonéziai szőkőárban, közölték indonéz tisztségviselők és tömegtájékoztatási eszközök. A halottak között a keddi hivatalos tájékoztatás szerint egy holland, egy svéd és egy pakisztáni állampolgár is van, de nemüket nem közölték. Azonosították továbbá egy 26 éves francia nő holttestét. A jakartai magyar nagykövetségnek egyelőre nincs tudomása arról, hogy magyar állampolgárok is érintettek lettek volna a jávai szökőárban, tájékoztatta hétfőn az MTI-t Gémes Ferenc, a jakartai magyar külképviselet konzulja.

Több mint 23 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására, vagy azért, mert a szőkőár lerombolta azt, vagy mert félnek egy újabb cunamitól, közölte Dudi Junaidi, az elemi csapás által legsúlyosabban érintett, Jáva szigetének déli partvidékén fekvő Pangandaran rendkívüli helyzeteket koordináló illetékese.

Képek a katasztrófáról
Képek a katasztrófáról

A mentőalakulatok egyre újabb holttesteket emelnek ki a romok alól, és a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma növekedni fog.

Szeizmikus törésvonal fölött

A 2-3 méteres szökőárt egy, a Richter-skála szerint 7,7 erősségű, tenger alatti földrengés idézte elő. Az elemi csapás elsősorban Nyugat-Jáva, Közép-Jáva és Yogyakarta tartományok tengerparti körzeteit érintette. Különösen súlyos károkat szenvedtek a Jakartától délkeletre fekvő Pangandaran kedvelt strandjai. Ott teljesen romba dőltek, vagy súlyosan megrongálódtak szállodák, lakóházak és több száz halászhajó.

A külföldi és helyi turisták körében egyaránt népszerű Pangandaran üdülőhelyen az emberek a környék dombjaira menekültek. Egy szemtanú elmondta, hogy a strandon lévő épületek romba dőltek. A kikötőben horgonyzó hajókat a szállodaépületeknek repítették a partra zúduló árhullámok.

Indonéziában gyakoriak a földrengések, mert a szigetek ezreiből álló ország egy szeizmikus törésvonal fölött terül el. Legutóbb május 27-én a Jáva közepén lévő Yogjakartában közel hatezer ember életét oltotta ki egy 6,3-as erejű földrengés.

A 2004 decemberi pusztító indiai-óceáni szökőár után, amelynek 230 ezer halálos áldozata volt - többségük Indonéziában - Szumátra szigetén cunami-előrejelző rendszert létesítettek, Jáva szigetén, csak a jövőre tervezik felállítani ugyanezt.