Árpád
-1 °C
9 °C

Börtönőröket gyanúsítanak a Dali-kép ellopásával

2003.06.18. 17:09
Négy New York-i fegyőrt vádolnak azzal, hogy elloptak egy Salvador Dali vázlatot a börtön előcsarnokából, majd egy másolattal pótolták azt. A fegyőröket akár tizenöt év börtönnel is sújthatják.
A Riker's sziget börtönének négy őrét kedden azzal vádolták meg, hogy eltulajdonítottak egy Salvador Dali által készítette vázlatot. A négy férfi állítólag egy előre be nem jelentett tűzriadó alkalmával lopta el az alkotást. Az ügyészek szerint a négy fegyőr abban reménykedett, hogy a műtárgyat körülbelül egymillió dollárért (kb. 225 millió forint) adhatják el a feketepiacon. Szakértők szerint a Dali-vázlat körülbelül 525 ezer dollárt ért.

Ártatlannak vallották magukat

A négy vádlott, Benny Nuzzo, Mitchell Hochhauser, Timothy Pina és Greg Sokol mind ártatlannak vallotta magát. Ez egyik vádlott ügyvédje szerint az egyik legfőbb bizonyítéknak tekintett hangszalag semmit sem bizonyít. A férfiakat azonnal felfüggesztették, és amennyiben bűnösnek találják őket, akár tizenöt év börtönt is kaphatnak, jelentette a BBC.

Áthelyezték

Dali a képet azért rajzolta, és ajándékozta a börtönnek, mert bocsánatot szeretett volna kérni amiatt, hogy nem tartott meg egy művészeti órát az intézményben még 1965-ben. A szürrealista festményen a megfeszítette Krisztus látható. Az alkotás évekig a börtön étkezdéjének falán lógott, ám később átvitték az előcsarnokba, mert úgy gondolták, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. A tizenötezer elítélt egyike sem léphet az előcsarnokba, a helyiséget csak az őrség használhatja.