Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Felmentették a darazsas vallatókat

2004.11.08. 10:07
Felmentették a vádak alól azokat a borsodi rendőröket, akiket azzal vádoltak, hogy többek között darázzsal vallattak gyanúsítottakat.
Öt sárospataki rendőr és egy volt tokaji kollégájuk azért állt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyomozóhivatal elé, mert több gyanúsított azt állította, hogy az egyenruhások három éve egy kihallgatás során ütötték-verték őket, sőt egyikük ruhája alá még darazsat is engedtek.

Valamennyi perbe fogott rendőr tagadta a kényszervallatást, és azt a bírósági eljárás során sem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani.

A nyomozóhivatal a rendőröket részben bizonyítottság, részben bűncselekmény hiányában mentette fel a vádpontok alól. Az egyenruhások elfogadták az ítéletet, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Érdekesség, hogy a három rendőr közül kettő ellen korábban már folyt hasonló eljárás: akkor egy gyanúsított azt állította, hogy két évvel azelőtt azért tett beismerő vallomást, mert a nyomozók kihallgatás közben leitatták. A vádat a nyomozóhivatal akkor sem tudta bizonyítani.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!