Mária
-7 °C
3 °C

Szabadlábon a debreceni gázoló

2002.10.03. 11:50
Az anya szabályosan kelt át a debreceni Faraktár és a Baross utca kereszteződésében, a Volkswagen Golf 19 éves vezetője fékezés nélkül hajtott a gyermekek közé, és az ötven kilométeres megengedett sebességet is túllépte - ennyit lehet tudni egyelőre a két halálos áldozatot követelő hétfői balesetről. A gázoló vagy az édesanya ellen addig nem indul eljárás, amíg a szakértői vélemények meg nem érkeznek.
Keczán Andrea hétfőn három gyermekével akart egy debreceni, lámpa nélküli útkereszteződésen átkelni, amikor egy személygépkocsi közéjük hajtott. Az édesanya a maga előtt tolt babakocsit a járdára lökte, de másik két gyermekének életét nem tudta megmenteni. Az ötéves Gergőt a Golf 60 métert repítette, ő a helyszínen meghalt. Féltestvére, a szintén ötéves Gábor a kórházban halt meg.

Öngyilkossággal fenyegetőzött

Az eset nagy port vert fel Debrecenben. A tragédia helyszínén mécsesek égnek, az arra járók kis csoportokban tárgyalják a történteket. Szerdán ugyanebben az útkereszteződésben Csiki Gyula, az egyik elhunyt gyermek édesapja azzal fenyegetőzött, hogy a nála lévő 22 centiméteres pengéjű konyhakéssel öngyilkosságot követ el, amennyiben a gázolót nem veszik azonnal őrizetbe. Az önveszélyes férfit egy debreceni klinikára szállították.

Fékezés nélkül

Gyulai József főhadnagy, a megyei rendőrkapitányság szóvivője az Index kérdésére azt is elmondta: a gázoló szabadlábon van, mivel a felelősség megállapításához szükséges szakértői vélemények egy-két hét múlva kerülnek csak a rendőrség birtokába. Amit eddig biztosan tudni lehet: az anya szabályosan kelt át a Faraktár és a Baross utca kereszteződésében, a Volkswagen Golf 19 éves vezetője pedig fékezés nélkül hajtott a gyermekek közé, és az ötven kilométeres megengedett sebességet is túllépte.

Alkoholszonda negatív

A baleset körülményeinek pontos megállapításához az autó műszaki állapotának felmérése mellett a gépkocsit vezető fiatalembertől vett vér vizsgálatát kell elvégezni. Ez utóbbira azért van szükség, mert az alkoholszonda ugyan nem színeződött el, de ez nem zárja ki a kábítószeres befolyásoltság lehetőségét.

Ötven alatt is elkerülhetetlen?

A vizsgálat lezárulásáig a fiatalember személyi szabadságát nem korlátozhatják, mivel az édesanya és a gázoló felelőssége sem tisztázott. Az Indexnek arra a kérdésére, miszerint a sebesség túllépése önmagában miért nem elegendő ok az őrizetbe vételre, Gyulai József azt válaszolta: elképzelhető, hogy ötven kilométeres sebesség alatt sem lett volna elkerülhető a tragédia. Minderre a szakértői vizsgálat adhat választ. A szóvivő a büntetési tételre vonatkozó találgatásokba nem kívánt bocsátkozni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!