Vilma
-7 °C
4 °C

Elítélték a dílerkedésen ért rendőröket

2004.06.28. 16:58
Tíz vádlottból kilencet fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélt első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság hétfőn abban a négy évvel ezelőtti kábítószerügyben, amelyben vádlottként Simon Ferenc és élettársa - volt rendőrtisztek -, valamint Száva Lajos és felesége is érintett.
Simon Ferenc volt rendőrfőhadnagyot, elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerrel való, forgalmazással elkövetett visszaélés bűntettének kísérletében társtettesként, valamint jelentős kárt okozó csalásban, lőszerrel való visszaélésben és közokirat-hamisításban találta bűnösnek a bíróság, ezért kilenc év fegyházra és hét év közügyektől való eltiltásra ítélte.

Beszámítják az előzetest

Simon Ferenc élettársa, Farkasdi Erzsébet volt rendőrhadnagy negyedrendű vádlott három év két hónap börtönbüntetést kapott, szintén jelentős mennyiségű kábítószerrel való, forgalmazással elkövetett visszaélés bűntettének kísérlete miatt, bűnsegédként. Száva Lajos harmadrendű vádlottat és feleségét, a hetedrendű vádlottat öt év hat hónap, illetve öt év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság ugyanebben a vádpontban.

Az ügy vádlottjai közül többen, így Simon és élettársa, valamint Száva Lajos és felesége is több évet töltöttek előzetes letartóztatásban, így ha jogerős ítélet születik, ezt a bíróság beszámítja majd büntetésükbe. A vádlottak többségét 2003 októberében helyezte szabadlábra a bíróság, miután többüknél letelt az előzetesben maximálisan eltölthető három év.

Négy kiló hasis

A bíróság első fokú ítéletében megállapította, hogy 2000 nyara elején Száva Lajos Kovács János hatodrendű vádlottól több mint 4 kilónyi hasishoz jutott, amit később Simon Ferencnek adott át értékesítésre. Simon Ferencet és élettársát 2000 szeptemberében tartóztatták fel az ügyészségi nyomozók Székesfehérváron, és gépkocsijuk átvizsgálása során megtalálták a kábítószert. A bíróság súlyosító körülményként értékelte Simon Ferencnél és Farkasdi Erzsébetnél, hogy rendőri hivatásukkal visszaélve követték el a bűncselekményt.

A bíróság nem fogadta el több védő, így Simon Ferenc vagy Száva Lajos ügyvédje azon érvelését, hogy védencük azért nem büntethető, mert tévedésben volt cselekménye társadalomra veszélyességét illetően. Nem tudta, hogy bűncselekményt követ el, mert abban a hiszemben volt, hogy az illetékesek tudtával hatósági akció részese.

Száva: "Csak jót tettem az országnak"

Krecsik Eldoróda bíró hangsúlyozta, Simon Ferenc csak Száva Lajossal való szembesítése után, 2001 áprilisában kezdte hangoztatni, hogy egy szigorúan titkos rendőri akcióban vett részt, amelyről nem számolhat be. Kiemelte, a bíróság a rendőrtanúk és a hivatalos szervekkel történt konzultáció után kétséget kizáróan megállapította, hogy szó sem lehetett rendőri akcióról.

Száva Lajos az ítélet kihirdetése előtt az utolsó szó jogán azt mondta: "ennek az egész ügynek az öt százalékát sem derítették fel (...), én csak jót tettem az országnak, (...), nem büntetést, hanem kitüntetést érdemelnék ebben az ügyben". Száva Lajos ügyvédje a per tárgyalásai során korábban kifogásolta, hogy a rendvédelmi szervek, a titkosszolgálatok nem működnek együtt az igazságszolgáltatással, és sem a védők, sem a bíróság nem érte el, hogy a rendvédelmi szervek feloldják a teljes anyagot a titkosítás alól.