Salamon
6 °C
14 °C

Zsanett-ügy: nyilvános a DNS-vizsgálat eredménye

2007.06.19. 16:25
Kedden ismertetik az ügyvédekkel a DNS-vizsgálat eredményét. A vádemelésről vagy a gyanúsítás megszüntetéséről egy-két héten belül dönt az ügyészség.

Nem találtak biológiai anyagmaradványt a rendőröktől Zsanett ruháján, illetve a lánytől a rendőrök ruháján, erősítette meg információinkat Morvai Attila, a Budapesti Nyomozó Ügyészség szóvivője.

Magyar György, az egyik gyanúsított rendőr védője elmondta, hogy délután ügyvédtársaival megkapták a DNS-szakértői, orvosszakértői és műszaki szakértői szakvéleményt. "Mind a háromból számomra az derül ki, hogy semmi sem támasztja alá a sértett feljelentésében foglaltakat" – mondta, de a részletekről nem nyilatkozott.

Somfainé Vajda Ágnes, egy másik rendőr védője szerint az ügyben nem valószínű, hogy az erőszakos közösülés tekintetében vádemelésre kerül sor, ahhoz a bizonyítékoknak egy zárt logikai láncot kellene alkotniuk. A meglévő bizonyítékok alapján szerinte a bűnösséget ebben a bűncselekményben nem lehet majd megállapítani.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség szóvivője kacsának nevezte azt a hírt, miszerint még kedden döntenének a vádemelésről vagy a gyanúsítás megszüntetéséről. Szerinte a döntést egy-két hét alatt hozzák meg, mert értékelni kell a szembesítés eredményét, valamint még a napokban is érkezett szakértői vélemény az ügyészségre.

Valószínűleg nem mosták ki a ruhát

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint Zsanett hámsérülései nem keletkezhettek május 4-én, csak az azt megelőző 7 és 14 napon belül, mondta a Budapesti Nyomozó Ügyészségről távozóban Somfainé Vajda Ágnes. Az ügyészségi szóvivő szerint ez az információ "részben pontatlan", de részletekbe nem bocsátkozott.

Az ügyvéd a DNS-vizsgálat eredményéről elmondta: biológiai anyagmaradványokat a gyanúsítottaktól nem találtak. A vizsgált blúzon, a sértetten kívül két más személytől származó nyomok vannak, de ezek nem azonosak a gyanúsítottaktól levett mintákkal.

A lány farmerén még egy idegen férfitól találtak biológiai anyagmaradványt. A lány tangáján csak Zsanett-től találtak nyomot.

A rendőrök gyakorlóruháján, amit Somfainé Vajda Ágnes szerint valószínűen nem mostak ki, nem találtak Zsanettől származó DNS-anyagmaradványt.

Tuza Pétert, Zsanett ügyvédje vidékről tartott Budapest felé délután, a szakvéleményt még nem látta, de már, mint mondta, az íróasztalán van. A szakértői anyagokról érdemben reggel tud nyilatkozni.

A lapok már írták

Múlt szerdán több lap is megírta, még azelőtt, hogy az eredmény az ügyészségre megérkezett volna, hogy a DNS-vizsgálat eredménye negatív.

Tuza Péter, Zsanett ügyvédje korábban elmondta, hogy abban az esetben, ha a kiszivárgott DNS-eredmény megegyezik a valódival, akkor az ügyészségnek hivatalból büntetőeljárást kellene indítania, mert kétség fér a szakértői vélemény egészéhez. Vizsgálatot kell indítani szerinte egyúttal azért is, hogy a kijelölt szakértői intézet törvényesen működik-e, hiszen az információknak onnan kellett kikerülniük.

A sajtóban eddig megjelentekkel ellentétben a DNS-vizsgálat eredménye nem perdöntő. A bizonyítási eljárásban mérlegelés tárgyát képezheti, de semmiképpen nem tekinthető döntő bizonyítéknak, ez csak egy a bizonyítékok sorában, nyilatkozta az Indexnek korábban Pádár Zsolt igazságügyi hemogenetikus szakértő, a Bűnügyi Szakértő- és Kutatóintézet osztályvezetője.

Erőszakos közösüléses ügyekben testek és egyéb anyagok, például ruhák közvetlenül, fizikailag érintkeznek egymással. Biológiai anyagmaradvány lehet a hámsejt, a töredékes sejt, hajszál, szőrszál, nyál, orrváladék vagy a nemi utak váladéka. Ilyenkor az a kérdés, hogy sikerül-e ezeket a helyszínelőknek biztosítani, majd feltárni.

Vagyis, ha nem találnak releváns biológiai anyagmaradványt, még nem biztos, hogy nem történt erőszak. Lehet, hogy a keresett biológiai anyagmaradvány nem képződött le, vagy leképződött, de a szakértők gyakran mások - például bűnügyi helyszínelő - által biztosított mintából kell, hogy dolgozzanak. Hogy a ruhán marad-e nyom, az ugyanettől, vagyis a mosás minőségétől, hatékonyságától függ.