Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Eddig egy Dob utcai családnak fizetett a rendőrség

2001.10.31. 12:52
A gázszivárgásnak álcázott rendőrségi akció miatt eddig egy Dob utcai család kért ötvenezer forintos kártérítést a rendőrségtől. Indoklásuk szerint két gyermekük megfázott, amikor a tűzoltók az utcára terelték őket, holott szó sem volt vészhelyzetről, csak a nyomozók akartak észrevétlenül bejutni egy lakásba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól eddig egy Dob utcai család kért ötvenezer forintos kártérítésért, amiért október 12-én éjszaka egy gázszivárgásnak álcázott rendőrségi akció miatt az utcára kényszerültek. Samu Attila, a BRFK sajtóosztályának vezetője az Indexnek elmondta: a pénzt átvevő úr azt állította, hogy a két kiskorú gyermeke megfázott, közülük egyik kórházi kezelésre is szorult. Az összeget ő határozta meg, amit a rendőrség maradéktalanul is teljesített.

Az ucán várakoztak a rémült lakók

A nyomozók a kérdéses éjszakán azért akartak bejutni a Dob utca 11-es számú ház egyik földszinti lakásába, mert a gyanú szerint annak tulajdonosát megölték, helyére pedig mások költöztek. A titkos akciónál a gáz szagosítására használt etil-merkaptán engedtek a levegőbe, majd a tűzoltókkal tizenhárom családot evakuáltak.

A rendőrség eleinte tagadott, majd egy emberölési ügy sikeres felderítése után csupán annyit közöltek, lehetőségük van titkos akcióra, de azt nem árulhatják el, hogy az hol, mikor és miért történik. A botrány kirobbanása után a Belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el, mely megállapította, hogy a nyomozók hibáztak, mert túl nagy kockázatot vállaltak indokolatlanul. Orbán Péter, országos rendőrfőkapitány ekkor azt is megígérte, hogy minden olyan családot kártérítenek, akik igény tartanak rá.