Dömpervita Bugyiban

2004.11.17. 18:29
A Pest megyei Bugyi községen átvezető utat rendszeresen használják a közeli bányákból sódert szállító dömperek. Valakinek elege lett a folyamatos zaj és légszennyezésből, és hetek óta vastüskéket szór az útra, tizenkét jármű kerekét kilyukasztva eddig. Szatmári Benő polgármester szerint Bugyi községnek elkerülő útra lenne szüksége.
Tüskéket helyeztek el az úton

Közlekedésbiztonság elleni bűntett ügyében nyomoz a rendőrség Bugyi községben, miután az elmúlt napokban valakik vastüskéket helyeztek el a falun átvezető úton, és ennek nyomán több nehézgépjármű gumija kilyukadt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Sajnálatos eset

"Az eddigi ismeretek szerint összesen tizenkét alkalommal fordult elő, hogy a községen áthaladó sóderszállító dömperek kerekébe 5-6 centi hosszúságú fémszögek hatoltak, meghiúsítva ezzel az autók továbbhaladását" - mondta Lukácsi Zsuzsa. Szatmári Benő, az 5100 lakosú Pest megyei község polgármestere sajnálatosnak tartja, ha valóban helybéli lakos helyezte volna el a szögeket az útra, ám szerinte ez nem bizonyosodott be.

Tény, hogy elegük lett

Az viszont tény - hangsúlyozta -, hogy a falu lakosságának mára elfogyott a türelme, a község útjain naponta keresztüldübörgő "sóderrel teli ezernyi tehergépjármű miatt". A község mellett ugyanis kavicsbányák működnek, és innen szállítják - Bugyin keresztül - az ország számos építkezéséhez a kavicsot.

Károk, légszennyezés

A nehézjárművek okozta rezgés, zaj, légszennyezés - a Közlekedéstudományi Intézet mérései szerint is - jóval meghaladja a megengedett határértéket, károkat okoznak az út menti házakban, az utakban, és megnehezítik a helyi közlekedést.

Egyelőre szó sincs elkerülő útról

A polgármester szerint a megoldás a kavicsbányákhoz vezető 15 kilométeres elkerülő út megépítése lenne, de a többmilliárdos beruházáshoz a közlekedési tárca nem ad fedezetet. A minisztérium állítása szerint a 2007-2015 közötti periódusban jöhet szóba a beruházás.

Kérés a miniszterhez

"Addig a helyi lakosság nem tud várni, ráadásul a prognózisok szerint jövőre a sóderszállítási forgalom addig továbbnövekedik" - mondta a polgármester. Ezért most az elkerülő út megépítését sürgető újabb levelet küld a polgármester a gazdasági és közlekedési miniszterhez. Amennyiben nem kapnak kedvező választ, úgy hamarosan az elmúlt évihez hasonló demonstrációkat tartanak.

Az ügyben a kocsikat üzemeltető Pfadt Kavicsbánya Kft. tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.