Miklós
-7 °C
2 °C

Gyorsbüfébe rohant a vonat a Déliben

2004.07.29. 13:37
Túlfutott a peronon és egy gyorsbüfének ütközött egy vonat a Déli Pályaudvaron. A baleset oka egyelőre ismeretlen, személyi sérülés nem történt. A Pécs-Budapest között közlekedő intercity első két kocsija letarolta az állomás álmennyezetét, valamint azt a gyorsbüfét, ami végül megállította.
A baleset csütörtökön délelőtt, három perccel fél tizenkettő előtt történt a budai vasútállomáson. Egy, az 5-ös vágányra beérkező szerelvény tolatás közben - eddig tisztázatlan okokból - nem tudott idejében megállni a vágány vége előtt, ezért túlfutott a bakon, és egy büfé épületének ütközött - adta hírül a Havariapress. A balesetben nem történt személyi sérülés, mivel a büfében dolgozó nő még idejében ki tudott menekülni a bódéból.

Emberi mulasztás történhetett

Klikk a képre!
A műszaki mentést a MÁV szakemberei végzik. Jelenleg már csak az a két kocsi van a helyszínen, amelyik beszaladt a peronra, a szerelvény ép kocsijait már eltávolították. Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője az Index helyszínen tartózkodó tudósítójának elmondta, hogy a kár több tízmillió forintra is tehető.

A MÁV vezérigazgatója, Mándoki Zoltán az Indexnek elmondta, nagy valószínűséggel emberi mulasztás történt. A vizsgálat már elkezdődött, meghallgatták a vonatvezetőt, de ennek eredményéről egyelőre még nincsenek információk. A vezérigazgató szerint statikai kár az állomás épületében valószínűleg nem keletkezett, ugyanakkor az intercity első osztályú kocsija 15-20 méteres szakaszon lebontotta az állomás álmennyezetét. Mándoki elmondta, egy ilyen kocsi több százmillió forintba kerül, de hogy milyen kár keletkezett benne, még nem tudni.

A Misina Intercity tizennyolcas kocsijának kerékzsámolyai a nagy erőhatás ellenére nem törtek ki, és a bakot sem gyűrte maga alá a kocsi, de szemmel láthatólag nagyobb kár keletkezett a vagon mennyezeti részében és az alváz műszaki szerkezeteiben.

"Borzasztó nagy mázli"

Az állomáson a letarolt bódé melletti büfében dolgozó egyik nő kérdésünkre elmondta, hogy kolléganője épp átszaladt a szomszédos falatozóba, hogy beszélgessen az ott dolgozó nővel, amikor meglátták a bakon áttörő kocsit. "Borzasztó nagy mázlijuk volt, de szerencsére fiatalok mindketten és gyorsan el tudtak szaladni" - mesélte a büfésnő.

Az állomásépületben lévő WC üzemeltetője csak a nagy csikorgásra figyelt fel, és eleinte el sem tudta képzelni, mi ez a nagy zaj. "Azt gondoltam, hogy lenn az utcán történt valami. Aztán látom, hogy az IC ott áll mélyen benn a peronon. Nem volt itt semmiféle pánik, szerencsére alig lézengtek páran a büfék környékén" - meséli a férfi.

A vonatforgalom feltehetőleg az estére áll helyre. A vonatok többnyire időben indulnak, de tájékozódni nehéz, mivel nem működnek az elektronikus jelzőtáblák.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.