Mária
-6 °C
2 °C

Tömeges darupusztulás Békés megyében

2005.03.30. 12:34
Tíz éve nem volt olyan tömeges darupusztulás Magyarországon, mint amire kedden derült fény a Békés megyei Örménykút közelében. A mezőgazdasági művelés alatt álló területen körülbelül száz, átvonulóban lévő darumadár pusztult el, feltehetőleg mérgezés miatt.

Körülbelül száz elhullott darumadár tetemére bukkantak a Békés megyei Örménykút külterületén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai a keddi bejárás során, mondta el az Indexnek Láng Katalin zoológiai felügyelő. A védett madarak az első feltételezések szerint heveny mérgezésben pusztultak el, azt hogy pontosan hány daru veszett oda, szerda délután állapítják meg az igazgatóság szakemberei.

A természetvédelmi dolgozók nyolc, még életben lévő madarat befogtak, és a Szegedi Vadasparkba szállítottak kezelésre. A túlélő darvak gyengék, könnyen befoghatóak voltak, és jelenleg úgy tűnik, átvészelik a mérgezést, tette hozzá Láng Katalin. Az eset a növény és talajvédelmi szolgálat bevonásával vizsgálja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága, ami a terület természetvédelmi kezelője.

Heveny mérgezés


Vonuló darvak (Fotó: kmnp.hu)

A terület, ahol a döglött állatokat felfedezték, mezőgazdasági művelés alatt áll, így elképzelhető, hogy a madarak valamilyen növényvédőszer, vagy csávázott vetőmag fogyasztása miatt pusztultak el, bár a heveny mérgezés gyors lefolyása erősebb vegyszerre enged következtetni. Egy elhullott példányt már Budapestre vittek, ahol az Országos Állategészségügyi Intézetben vizsgálják majd meg, hogy mi okozta a halálát.

A daru Európa északi régióiban költő madár, nálunk nem fészkel, csapatos tavaszi vonulása során tölt kis időt főleg sík, alföldi területeken, gyakran mezőgazdasági szántókon, általában március közepétől április közepéig. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága kezelésében lévő területeken évente körülbelül négyezer daru pihen meg a Földközi-tenger medencéjében töltött téli hónapok leteltével, útban az északi költőhelyeik felé.

Ötmilliós kár

A darumadár Magyarországon védettséget élvez, egy példány eszmei értéke ötvenezer forint, a jelenlegi pusztulással körülbelül ötmilliós természetvédelmi kár keletkezett. Legutóbb 1995-ben volt hasonló tömeges darupusztulás, akkor Meggyesegyháza közelében hullott el körülbelül hatvan madár, emlékeztetett Láng Katalin. Abban az esetben foszforsav-észterre gyanakodtak a szakemberek, és bár az elpusztult állatok begyében találtak csávázott magvakat, végül nem sikerült egyérteműen megállapítani a dögvész okát.

A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség feljelentést tett a szarvasi rendőrkapitányságon, a rendőrség pedig eljárást indított, hogy a pusztulás okait feltárja.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!