Tetőzött a Duna a felső szakaszon

2007.09.10. 08:09
Bár a szakemberek vasárnap késő estére várták a folyó tetőzését, éjszaka újra emelkedett a vízszint. Nagybajcsnál hajnalban tetőzött a Duna, 693 centiméteren.

Nagybajcsnál hétfő reggel 5 órakor 691 centimétert mértek, ez 20 centivel több mint egy nappal korábban ugyanebben az időben, írta a Független Hírügynökség (FH). Az Indexet reggel fél nyolckor már arról tájékoztatta az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉDKVI), hogy Nagybajcsnál 693 centivel tetőzött a Duna, innentől kezdve pedig lassú apadásra számítanak.

A harmadfokú árvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van a szigetközi folyószakaszon, harmadfokúra emelték a készültséget a Lajta, országhatár és Mosonmagyaróvár közötti szakaszán is, tájékoztatott az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A Lajta az egyetlen folyó, ahol még további vízszintemelkedés várható. Baross Károly igazgatóhelyettes elmondta, a Nagy-Duna vízszintje Nagybajcs térségében várhatóan kedd reggel csökken a harmadfokú készültség alá.

Árad a Mosoni-Duna is Győrnél, itt hétfőn délután várható tetőzés. Ott egy nap alatt több mint 30 centiméterrel jött feljebb a víz az FH szerint. Továbbra is vízben áll néhány csónakház, a strand, a városi uszoda és a Radó-sziget de lakóépületeket egyelőre nem veszélyeztet az ár. A szakemberek szerint a Duna néhány órán belül, míg a Mosoni-Duna talán este fog tetőzni, utána pedig elhúzódó lassú apadás kezdődhet.

Tetőzés hétfő délután

Az ÉDKVI illetékese szerint Győr környékén egy-két helyen kellett homokzsákokkal megvédeni épületeket, egyébként csak az ártérben lévő létesítményeket öntötte el a víz, ami ilyenkor megszokottnak tekinthető.

Győrben jelenleg 616 centi a Mosoni-Duna szintje, ez egy-két centivel még emelkedhet, bár egyelőre stabilnak látszik a vízállás, reggel hatkor és hétkor is ugyanazt az értéket mérték, mondta lapunknak az igazgatóság munkatársa.

A Rába áradása miatt a folyó fölött ívelő közúti hidat Koroncó és Rábapatona között lezárták. A Hanság területén 5.300 hektár az elöntött terület nagysága. A Kapuvár-hansági és a Rábca menti belvízvédelmi szakaszokon érvényben van az első fokú belvízvédelmi készültség. A Mosoni-Duna mentén és a Nagy-Duna menti szakaszon első fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. A Nagy-Duna mentén a Szigetközben több helyen megjelentek a fakadó vizek, mondta az ÉDKVI igazgatóhelyettese.

Szentendrei-sziget: nem indulnak a kompok

A Duna középső szakaszán még árad a folyó. Komáromnál a Nagy-Duna tetőzésére hétfő délután, Esztergom térségében kedden a hajnali órákban számítanak a szakemberek. Árvízvédelmi készültséget rendeltek el Pest megyében több helyen is, közölte Kempf Károly Ignác, a Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke. Első fokú árvízvédelmi készültség van életben többek között Dunabogdánynál, Pócsmegyernél, Leányfalunál és Szigetmonostornál, Kismarosnál, Gödnél, Kisoroszinál és Szentendrei szigetnél is.

A megyei védelmi bizottság elnöke - az árvízvédekezésben érintett szakmai szervezetek és a védelmi iroda munkatársai segítségével - továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket, ha szükséges, kellő időben megteszi a szükséges intézkedéseket az élet- és vagyonvédelem érdekében, olvasható a közleményben.

Az áradás miatt nem indultak el a kompjáratok a Szentendrei-szigeten fekvő Szigetmonostorról hétfő reggel, az utasokat ideiglenesen beállított Volán-buszok szállítják a szentendrei HÉV-végállomásig, közölte a község alpolgármestere az MTI-vel.

Nádas Zsolt elmondta, hogy a faluban lakóknak helyben kevés a munkalehetőségük, ezért főként a fővárosba járnak naponta dolgozni, ami a kompjegy miatt havi 22 ezer forintosos többletköltséget jelent. Most, mivel biztonsági megfontolásból a Határ csárda és a sziget, illetve a másik oldalon Horány és Dunakeszi között leállt a komp, csak a tahi hídon át, 30-40 kilométeres kerülővel tudják a munkahelyüket megközelíteni az emberek, ami pluszkiadással és egyórás többlet utazási idővel jár. Előreláthatólag az árhullám levonulása után, a hét végén indulhatnak ismét a kompok.

A Dunakanyarban nem lesz árvíz

A Dunakanyar településein nem kell árvízveszéllyel számolni, mert az előrejelzés szerint a tavalyi nagy árhullámnál egy méterrel alacsonyabb szinten tetőzik a Duna, közölte a Központi Árvízvédelmi Ügyelet szakembere hétfőn. Horkai András elmondta, hogy Nagymarosnál 5,43 méter vízmagasságot mértek, és a keddre várható tetőzés sem igényel különösebb beavatkozást. Az önkormányzatok elővigyázatosságból ugyanakkor több helyen felkészültek egy váratlan szintemelkedésre. Így Nagymarosnál, Szentendrénél és Leányfalun is, ez utóbbi településen például 10 ezer homokzsákot rendeltek.

Kisoroszinál egy 400 méteres útszakaszt veszélyeztet a víz, ezért itt előkészítették a homokot a zsákokat, a gépeket, és megszervezték az információs láncot, hogy a kritikus kedd hajnali időpontban dönthessenek róla, be kell-e indítani a védelmi munkát. Itt nem csupán a falu közlekedésének biztosítása a tét, hanem az út mögött fekvő több száz hektárnyi terület is, ahol még lábon áll a kukorica és a napraforgó.

Több helyen az árvízi területeken álló házakból kellett az értékeket biztonságba szállítani, mint például Kismarosnál, Verőcénél, Szobnál és Göd dunai árterében.