Ambrus
-7 °C
3 °C

Színmagyarok és hígmagyarok az Ébredés napján

2004.07.04. 21:07
Közepes érdeklődés mellett zajlott le az Erzsébet hídi blokád második évfordulójára szervezett megemlékezés vasárnap délután Budapesten. Az Ébredés napján nagyjából öt-hatszáz ember vonult a Döbrentei térről a Szabadság térre, ahol kiderült, hogy a nemzet kigyomlálni való konyhakert.
"Na helló, hogy vagytok?" - kérdezi egy férfi az ismerősétől. "Középszarul. Két ilyen év után hogy lehetne az ember? - kesereg az ismerős. A demonstrálók Erzsébet királyné szobra tövében gyülekeznek a Döbrentei téren, a 2002-es július negyedikére emlékezve, amikor tüntetők eltorlaszolták az Erzsébet hidat, az áprilisi választások tisztaságát megkérdőjelezve. A Lelkiismeret '88 Csoport honlapja szerint egyúttal azok előtt is tisztelegnek, akiket "2002. július 4. óta a rendőrség politikai rendezvényeken elfogott és gyorsított eljárásban "rögtönítélő" bíróság elé állított."

Kettősmérce

A szobor tövében Budaházy György, a rendezvény házigazdája és Franka Tibor újságíró mond egy-egy beszédet "az elcsalt parlamenti választásról". Budaházy kettős mércét emlegetve nehezményezi, hogy csak a járdán vonulhatnak át a hídon, "a homokosoknak bezzeg lehetett tegnap" - mondja a megjelentek füttyögése és fújolása közepette. A Pestre menő buszsáv egyébként így is le van zárva, emiatt kisebb torlódás alakul ki a Hegyalja úton.

A szervezők a beszédek után még szóváltásba keverednek egy magát orvosnak nevező nővel, aki a mikrofonhoz lépve hangot akar adni annak a véleményének, miszerint egy ilyen demonstráció az adófizetőknek sok pénzébe kerül. "Provokátor! Provokátor! - kiáltozzák néhányan a rendőröknek. - Ilyenkor hol vannak? Most bezzeg nem csinálnak semmit." Kisebb kavarodás után pontban öt órakor árpádsávos és címeres zászlókat lobogtatva elindul a leginkább nemzeti érzelmű kopasz fiatalokból, budai nyugdíjas nénikből és mosolygós családokból álló menet a híd felé.

Családias hangulat

A rendezvény erős rendőri biztosítást kapott, az Erzsébet-hídon végig állnak az egyenruhások, húszméterenként egy, a menet előtt pedig egy csapat készenléti rendőr halad, sisakkal az övükön. "Ennyire félnek?" - csodálkozik egy néni. "Ahelyett, hogy a szeretetet gyakorolnák" - mondja egy másik idős hölgy. Ebben megegyeznek. A budai hídfő közeléből állítólag Gergényi Péter rendőrfőkapitány is figyelemmel kíséri a demonstrációt.

A felvonulók családias hangulatban sétálnak végig a korzón a délutáni napsütésben, turisták értetlenkedő pillantásaitól kísérve. Az Intercontinental előtt páran megpróbálkoznak egy-egy "Vesszen a kormány"-nyal, illetve "Vesszen Medgyessy"-vel, de a skandálás hamar elhal. A Roosevelt téren viszont már megjön az emberek hangja, "MSZP-t a Dunába, SZDSZ-t meg utána" - üvöltik, egyvalaki belelkesülve elereszt egy "Mocskos zsidók"-at is. Az Akadémia utcán már szenvedélyes "Vesszen Trianon"-ozásban egyesül a tömeg.

A Szabadság téri színpadon a Romantikus Erőszak nevű zenekar dudaszóval köszönti az érkezőket, akik a tér egyik oldalára, az árnyékba húzódnak. "Kicsit féloldalasak vagyunk"- rendezi középre az embereket Budaházy, aki szerint egyébként Magyarországgal, meg a pártokkal is ez a baj, tudniillik a féloldalasság.

Koponyaforma, konyhakert

Amikor már mindenki a helyén, a házigazda elkezdi a beszédét, melyben kifejti, hogy a nemzet hármas közösség: területi, kulturális és genetikai. Ez utóbbi nem kirekesztés, szögezi le gyorsan, hanem tény. Minden népre jellemző ugyanis valami, például a koponyaforma, ezért nem is igaz, hogy nincs igazi magyar, mert igenis van, fejti ki Budaházy. Ezután könnyen megfejthető metaforába kezd a nemzetről mint konyhakertről, amiben ha hagyjuk elszaporodni a gazt, akkor az már nem is az a konyhakert, mint amit eredetileg ültettünk, és ha ezt nem akarjuk, akkor tenni kell ellene, azaz gyomlálni kell.

A beszéd után a Romantikus Erőszak belekezd egy dalba, aminek a kezdő riffje egy az egyben az Anarchy in the UK nyúlása, majd Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke köszönti a megjelent "színmagyarokat és hígmagyarokat", de az ő szónoklatát már nem hallgatjuk végig, inkább visszasétálunk a Váci utca felé, és elvegyülünk a portugál mezes járókelők között.