Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Előzetesbe kerülhet a csecsemőverő édesanya

2002.02.22. 09:30
Előzetes letartóztatásba helyezhetik az öthónapos gyermekét bántalmazó anyát, miután a rendőrség kezdeményezte a fiatalasszony letartóztatását - számolt be a hírről a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja: a fiatalasszonyt soron kívüli elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya várhatóan pénteken tesz javaslatot annak a fiatalasszonynak az előzetes letartóztatására, akit saját öt hónapos kisgyermekének súlyos bántalmazásával gyanúsítanak. Az asszonyt többszöri tanúkihallgatást követően kedd este vették őrizetbe. Az eszméletlen gyermeket szombaton szállította kórházba szülei lakásáról a kicsi nagymamája. A rendőrség először bejelentette, hogy bántalmazás következménye, hogy a gyermek kómába esett, majd később cáfolták ezt. A hét elején végül a kórház egyérterlművé tette: bántalmazás miatt keletkeztek a csecsemő sérülései, kómába esését pedig fojtogatásával magyarázta az orvosszakértő.

A rendőrök a szakértői vélemény birtokában gyanúsítottként hallgatták ki az édesanyát. Egy szomszéd vallomására alapozva azt feltételezik, hogy a fiatalasszony nem beszámítható, mert korábban az anya egy alkalommal abnormális módon rázta meg síró gyermekét. A rendőrök szerint az asszony egyéb reakciói is indokolttá teszik elmeorvosi vizsgálatát.

A XIII. kerület sajtóreferense a Magyar Hírlapnak elmondta: a csecsemővel foglalkozott a védőnői hálózat és a gyermekjóléti szolgálat, amikor gyanús körülményeket észleltek, azonnal kezdeményezték a szükséges eljárást. A Szociális és Családügyi Minisztériumnál a lap megtudta, hogy kiskorú veszélyeztetése esetén bármely hatóság vagy magánszemély jogosult gyámhatósági eljárást kezdeményezni. Ha a gyámhatóság súlyos veszélyeztetettséget állapít meg, azonnal dönt az ideiglenes elhelyezésről. Ennek fenntartásáról 30 napon belül kell dönteni.