Vilma
-8 °C
3 °C

Jimmy emlékkoncertet tartottak Kispesten

2001.07.13. 21:04
Százötven-kétszáz fős tömeg rontott rá egyszerre a Kispest Centrum Áruház előtt megjelent Zámbó családra, akik a Király tiszteletére rendezett emlékkoncertre érkeztek dedikálni könyveiket. Nem ez volt az első Jimmy nevével fémjelzett rendezvény, hiszen már március óta járja az országot a tragikusan elhunyt zenész számaira specializálódott duó. A Zámbó név csalogató, így futószalagon követik egymást az emlékkoncertek.
Negyvenfokos meleg és tapsvihar fogadta a Zámbó családot péntek délután Kispesten, a Király emlékére megrendezett emlékkoncerten. A zenész édesanyja, testvérei, sőt még Krisztián fia is megjelent a Kossuth Lajos téri Centrum előtt felállított színpadnál. Fogdosás és puszilkodás egyaránt kijárt nekik, amelyet kisírt szemeikkel szívesen is fogadtak. A közönség láthatóan nem a város másik végéből érkezett.

Futószalagon az emlékkoncertek

A duó és a célközönség
Nem ez volt az első emlékkoncert, és egyre inkább úgy tűnik, nem is az utolsó. A színpadon elsőként Domány Anikó és Tóth Gábor lépett fel, akik Jimmy dalaival március óta járják az országot. Anikó az Indexnek elmondta: hívták már Győrbe, Egerbe és Hódmezővásárhelyre is, eddig tizenöt fellépésük volt. Ezek közül többet Jimmy-emlékkoncertnek kereszteltek el a szervezők. Ahogy a közönségnek is kifejtette, azért járják körül a Király dalaival az országot, mert mindenhol gyűlölet van, és kell, hogy egy kis szeretet is megérintse az emberek szívét.

A délután fél ötre összegyűlt százötven-kétszáz fős tömeg egyszerre rontott rá a családra, rongyosra forgatott könyvekkel, bulvárújságok és magazinok különszámaival, hogy kézjegyükkel ellátva emeljék magasba az eszmei értéket. Sőt, egy idősebb hölgy a kereskedelmi csatornák által vetített emlékműsorokkal teli videokazettával jelent meg.

Jól helyre lett rakva a média is

Óriási érdeklődés fogadta a Zámbó családot
Zámbó Marietta a színpadról köszöntötte a népet, a biztonság kedvéért azért elárulta, hogy ő Jimmy nővére. Elsőként azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy minden nap óriási atrocitások érik őket, és különben sincs semmi közük a felhajtáshoz. Mint fogalmazott: "Jimmy amúgy sem a média által lett király, hanem Ti tettétek azzá" - majd határozott kézmozdulattal rámutatott a kispestiekre.

Az áruház és egy könyvkiadó által szervezett emlékkoncerten mind a hat Jimmy-könyv kapható volt. A nézők többsége ugyan felkészülten érkezett, de így is akadtak páran, akik most vásárolták meg a Király életéről és haláláról szóló műveket. A dedikálás lecsengése után pedig a színpadra újabb együttes lépett, néhányan még táncra is lendültek. Akit nem viselt meg az óriási hőség, az még a Vad Angyalok zenekart is megvárhatta, amely merő véletlenségből a tv2 nézettségét adó szappanopera zenéjét játssza. Látatlanban is óriási sikere lehetett.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.