Nem ismerte el bűnösségét az érdi gázoló

2006.04.25. 16:45
Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség azt a férfit, akinek pere kedden kezdődött a Pest Megyei Bíróságon. A vádlott 2005 szeptember 15-én Érden nyolc buszra váró nőt ütött el, közülük egy meghalt.

A szakértők szerint teljesen kizárható, hogy az autó műszaki hibája miatt történt a tavalyi tragikus baleset Érden. Mint arról az Index is beszámolt, 2005. szeptember 15-én, egy autós a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott az érdi Bajcsy-Zsilinszky úton, átcsúszott a szemközti sávba, majd a buszmegállóban várakozó emberek közé csapódott. A sofőrnek nem volt érvényes jogosítványa, sőt az autó ki is volt vonva a forgalomból. A BMW-t vezető 22 éves férfi pere kedden kezdődött, az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja K. Gábort.

Egy halott, hét sérült

A buszmegállóban várakozó nyolc nő közül az egyik a helyszínen életét vesztette főérszakadás és vérvesztéses sokk miatt, négyen pedig súlyosan megsérültek, amikor az autós fékezés nélkül a várakozók közé hajtott. A kiérkező mentők hat rohamkocsival vonultak a tragikus baleset helyszínére, ahol összesen hét sérültet kellett ellátniuk.

Kedden a bíróságon négyen jelezték, hogy maradandó sérüléseket szenvedtek a baleset miatt, ők kártérítési pert is indítottak, melynek végösszege meghaladhatja a 10 millió forintot. A huszonéves nők többszörös kulcscsont és bordatörést szenvedtek, testük platinákkal és csavarokkal teli, volt akinek a lépét kellett kivenni, de volt olyan is akinek elmozdult a szeméremcsontja a szörnyű baleset következtében. Köztük volt egy akkor állapotos kismama is, aki a HavariaPress hírügynökség értesülései szerint azóta egy egészséges gyermeknek adott életet.

A fiatalembernek nem volt jogosítványa, akkor tanult vezetni, éppen Kresz-vizsga előtt állt, vásárolni igyekezett testvérével. Az autó első tengelyén eltérő méretű és eltérő mintázatú, rossz állapotú abroncsok voltak, az egyik hátsó kerék defektes volt, mutatott rá az ügyész, aki hangsúlyozta: a vádlott csaknem kilencven km/órás sebességgel hajtott ezzel a rossz műszaki állapotú autóval, ráadásul lakott területen, ahol 50 km/h-ás a sebességhatár. (Korábban úgy lehetett tudni, hogy a balesetet okozó autós legalább 120 kilométer/órás sebességgel száguldott.)

Elvesztette uralmát

A gázoló nem ismerte el bűnösségét, mint vallomásában elmondta: elismeri ugyan a cselekmény elkövetését, de a felelősséget a baleset okozásáért nem, ugyanis az műszaki probléma miatt következett be. Mintha valami, esetleg egy kő, "megdobta" volna a gépkocsi hátulját, ami miatt átkerült a szembejövő sávba, korrigált, majd elvesztette uralmát az autó felett, ami csúszásba kezdett, emlékezett vissza a vádlott a baleset bekövetkezte előtti rövid időszakra.

Az ügyben eljáró bíró szakértői véleményekre hivatkozva elmondta: megfelelő forgalombiztonsági feltételekkel bíró autóval az említett kanyar 102-112 km/h-ás sebességnél még bevehető. A vizsgálat szerint "fizikailag nem volt akadálya annak", hogy még a rossz állapotú gumikkal felszerelt autóval is 83 km/h-ás sebességgel bevegye a kanyart - tette hozzá a bíró, aki a vádlott rutintalanságára, gondatlan magatartására kívánt rámutatni.

Ítélet szeptember közepén várható, mert a maradandó sérülések bizonyítására csak egy év eltelte után van lehetőség, a szeptember 21-i tárgyaláson várhatóan ítéletet is hirdetnek. Hatályos törvények szerint legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt. Azonban ha jogosítvány nélkül okoz valaki balesetet, akkor sokkal súlyosabb, akár 5 évig tartó büntetésre is számíthat.