Miklós
-7 °C
2 °C

Érettségizők súlyos balesetsorozata

2005.05.10. 15:27
Egy fiú meghalt, egy másik életveszélyes, egy harmadik súlyos sérüléseket szenvedett. Egy érettségire siető lány pedig gázolt.

Egy érettségiző fiú meghalt, barátja pedig súlyos térdsérülést szenvedett - közölte a rendőrség. A baleset hétfőn este a Felsőtárkányt Lillafüreddel összekötő úton történt, amikor egy jogosítvány nélkül vezető érettségiző fiú a vizes útpályán autójával megcsúszott és egy szakadékban fának csapódott. A tinédzser a helyszínen életét vesztette.

Szintén Hevesben egy másik baleset során egy érettségiző diák szenvedett életveszélyes sérülést, amikor motorjával összeütközött egy másik járművel. Kedden reggel pedig egy segédmotoros sérült meg súlyosan, amikor egy vizsgára igyekvő lány egy útkereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget, és személygépkocsijával a motornak ütközött.

A rendőrség a balesetek miatt arra kéri az érettségiző diákok szüleit, hogy a további balesetek elkerülése érdekében ezekben a napokban ne engedjék volánhoz ülni gyermekeiket, akik a vizsga kiváltotta stressz miatt figyelmetlenebbek lehetnek, mint máskor, mondta Varga Tamás, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.