Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Özönvíz zúdult az Alföldre

2004.07.27. 10:41
Kapcsolódó cikkek (1)
Özönvízszerű eső zúdult hétfőn Hajdú-Bihar megye több településére, ami miatt a tűzoltóknak a késő éjszakai órákig 79 esetben kellett kivonulniuk segítségnyújtásra. Beszakadt az úttest egy mentőautó alatt, de személyi sérülés nem történt. Zemplénben hidat és utakat mosott el a víz. Szegeden csapadékrekordot döntött meg éjjel az eső.
Debrecenben, Hajdúhadházon és Hajdúnánáson okozta a legtöbb gondot a lezúduló víztömeg, ahol fákat kellett eltávolítaniuk, illetve elöntött pincékből, szuterénokból, aluljárókból kellett a vizet kiszivattyúzni.

Hidat is vitt a víz
Hidat és utakat mosott el az özönvízszerű eső a zempléni Háromhután, a kár több millió forintra tehető, közölte kedden a település polgármestere az MTI-vel. A hétfő éjjel lezúdult eső házakat veszélyeztetett, elmosott több utat, és egy kisebb önkormányzati tulajdonú hidat is elsodort, mondta Verbovszki Károly. A házakat a lakók munkagép segítségével védték meg az ártól, feltételezhető, hogy az átadás előtt álló szennyvízhálózat is károsodott - tette hozzá a polgármester.

Megáradt a Tolcsva patak is, emiatt az utakon több köbméternyi törmelék gyűlt össze. A 175 lakosú Háromhuta saját erőből nem tudja helyreállítani a károkat, amelyek milliós nagyságrendűek - mondta a település vezetője.

Hajdúnánáson egy három emeletes épület tetőzete beázott, s vélhetően rövidzárlat miatt tűz keletkezett a harmadik emeleti lakás egyik szobájában. A kivonuló tűzoltók a tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt.

Debrecenben beszakadt az úttest egy mentőautó alatt. A baleset oka az volt, hogy a víz kimosta az aszfalt alól a földet. A kocsiban öt beteg volt, akiket a tűzoltók szabadítottak ki, személyi sérülés nem történt - tudta meg az Index a mentőszolgálat ügyeletesétől

Hajdúhadházon számos utcát és mintegy félszáz családi házat öntött el a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esővíz. Béres László, a település polgármestere első fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn este a hajdúvárosban.

Csapadékrekord Szegeden

A lezúduló eső Csongrád megyében is fennakadásokat okozott. A keddre virradó éjszaka lezúdult eső Szegeden csapadékrekordot döntött meg. Hétfő estétől kedd reggelig, 12 óra alatt, 92 milliméter eső hullott Szegedre, megdöntve az eddigi 63 milliméteres rekordot, amelyet 2001. június 11-én regisztráltak - mondta a helyi meteorológiai állomás ügyeletese. Az eső elsősorban a megyeszékhelyen, valamint Hódmezővásárhelyen és Szentesen okozott károkat.

A tűzoltókat délelőttig 39 alkalommal riasztották, folyamatosan dolgoznak: épületekből, pincékből szivattyúzzák a vizet, a röszkei úton a nedves aszfalton megcsúszott kamiont húztak ki az árokból. Egy nyílászárókkal teli szegedi raktár tulajdonosa is a tűzoltókhoz fordult segítségért, mert az épületben körülbelül 5 centiméter magasan áll a víz, ám a nagy mennyiségű áru mentését, átpakolását a katasztrófavédelem nem tudta vállalni.

Szeged belterületén több helyen nagyobb vízátfolyások nehezítették a reggeli órákban a közlekedést, a forgalmas Bakay Nándor utcában az úttesten egy ideig hömpölygött a víz, majd ahogyan az eső kissé alábbhagyott, elszivárgott - közölte a közútkezelő ügyeletese.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!