Judit
-2 °C
8 °C

Szárazabb, de továbbra is hideg idő várható

2004.03.26. 09:28
Pénteken időnként már felszakadozik a felhőzet és egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor. A Dunántúlon havas eső, havazás is várható. Az erős északnyugati, nyugati szél többfelé viharossá fokozódik, majd pénteken kissé mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 4, 9 fok között alakul.
A hét végéig folytatódik az évszakhoz képest hűvös idő. A csapadékhajlam fokozatosan csökken és már néhány órára a Nap is kisüt. Az északi szél mindenütt mérséklődik. Erősödik az éjszakai lehűlés és hajnalban többfelé kell fagyra is számítani.

A Bakonyban szakad a hó, a 82-es és 83-as úton fennakadások, az utak csúszósak, hókásásak. A 82-esen egy sávon akad a forgalom, a 83-ason Zirc és Farkasgyepü környékén áll a kocsisor.

Pénteken csak rövid ideig tartó napsütésre, gyakran erősen felhős égre számíthatunk. Futó záporok, hózáporok alakulnak ki. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Hajnalban -1, +4 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 5, 10 fok között alakul.Szombaton a változóan felhős lesz az ég, már csak egy-két helyen fordul elő zápor, hózápor. Élénk lesz az északi, északkeleti szél. Hajnalban -2, +3 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 6, 11 fok között alakul. Vasárnap több órára kisüt a nap, átmeneti felhősödés keleten várható. Mérsékelt lesz a szél. Hajnalban -4, +1 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 8, 12 fok között alakul.

Hétfőn változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés várható. Mérsékelt lesz a szél. Hajnalban -3, +2 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 10, 14 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

A felettünk lévő ciklon áramlási rendszerében egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így egyre inkább a hidegfrontokkal együttjáró tünetek lesznek meghatározóak. Gyakoribb lesz a fejfájás, az esetleges vérnyomás ingadozás hátterében is lehetnek légköri okok. A görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam. A reakcióidő hosszabb lesz a megszokottnál.