Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Vádemelési javaslat az egykori kisgazda megyei elnök ellen

2001.08.01. 16:47
Vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást Dobos Ferenc, az Északtej Rt. vezetője ügyében. Az egykori kisgazda megyei elnököt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezeléssel, csődbűntettel és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítja. Jelenleg előzetes letartóztatásban van.
Hűtlen kezelés, csődbűntett és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslatot tett az ügyészségnél Dobos Ferenc, egykori kisgazda megyei elnök ellen. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Dobos, mint az Északtej Rt. tulajdonos elnök-vezérigazgatója került a rendőrség látókörébe.

Négy gyanúsított

A nyomozók először március 6-án hallgatak ki három személyt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Ketten szabadlábon védekezhettek, de a megyei elnököt előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás közben a gyanúsítottak közé került a cég egy további felelős tisztségviselője is.

A szövevényes vizsgálat az Északtej Rt. privatizációjára és a vállalathoz kapcsolódó cégekre irányult. Így feltehetőleg arra keresték a választ, miként került a megyei kisgazda elnök többségi tulajdonába a tejipari vállalat. Torgyán József az elnök-vezérigazgatót őrizetbe vétele előtt két héttel mentette fel megyei tisztségéből. Indoklása szerint vállalkozói tevékenysége összeegyeztethetetlen volt a pártban viselt vezetői pozíciójával.

A vádemelésről a Miskolci Városi Ügyészség hamarosan dönt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.