Eltűnt a bőnyi állatmenhely tulajdonosa

2008.12.20. 15:11
Több mint három hónapja nincs hír egy brit állampolgárságú asszonyról, aki Győr mellett üzemeltetett engedély nélkül egy állatmenhelyet. Utoljára egy fiatalemberrel látták az egyik bevásárlóközpontban.

Hónapok óta körözi a rendőrség Eva Rhodest, a bőnyi volt állatmenhely tulajdonosát.

Az asszony szeptember 10-i eltűnését lánya és Bécsben élő nővére jelentette be. Felnyitották a lakást, ott bűncselekmény nyomára nem bukkantak. A következő hetekben többször átkutatták a Győr közeli Bőny-Szőlőhegyet. Hiába kereste nyolcvan rendőr az asszonyt a 12 négyzetkilométeres körzetben, az erdő mellett lévő dögkutakat is megnézték, ott sem találták. Két országos lapban fizetett hirdetést is feladtak az üggyel kapcsolatban, de az sem hozott eredményt.

Mivel bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, ezért közigazgatási eljárás keretében folyik az eltűnt asszony keresése.

Eva Rhodes szeptember 10-én egy fiatalemberrel mobiltelefont vásárolt az egyik győri bevásárlóközpontban, akkor látták utoljára. A férfi ipari videokamerás fotóját a sajtóban többször megjelentették, de a fiatalember azóta sem jelentkezett és más forrásból sem jutottak információhoz róla.

Muraközi László, Bőny polgármestere korábban elmondta: az asszony hosszabb ideje engedély nélkül működtette az állatmenhelyet a Szőlőhegy nevű településrészen.

A telepet az asszony eltűnését követően bezárták.