Bíróság elé állítják az ördögűző lelkészt

2003.08.27. 16:49
Kiskorú veszélyeztetésével és halált okozó testi sértéssel vádolhatják Ray Hemphill tiszteletest. A lelkész ördögűzést hajtott végre a nyolcéves Terranc Cottrelen. Az autista kisfiú belehalt a szertartásba. Gyilkossággal nem vádolhatják a lelkészt, bár az ügyészek szerint tudnia kellett volna, hogy halált okozhat.
Kiskorú veszélyeztetésével és halált okozó súlyos testi sértéssel vádolhatják azt a lelkészt, akinek a kezei között életét vesztette Terrance Cottrel - írja a Milwaukee Journal Sentinel. A nyolcéves autista kisfiú ördögűzési ceremónia alatt vesztette életét.

Bedurvult az ördögűzés

Ray Hemphill tiszteletes, Az Apostoli Hit Templomának Gyülekezete egyház alapítója a BBC-nek - a hírcsatorna még David néven említette - azt nyilatkozta, hogy a gyermeket "Máté evangéliumának útmutatásai alapján" tisztították meg az ártó szellemektől. Mivel a fiú hisztérikus rohamokat kapott, ha bárki megérintette, lepedőbe csavarták, "nehogy kárt tegyen magában". Cottrel megfulladt a lepel szorításában.

A rendőrségi vizsgálat szerint az ördögűzés ennél vadabb volt. Hemphill egyszerűen ráült a gyermek mellkasára.

Beláthatta volna

Ha bűnösnek találják, Hemphill akár tíz éves börtönbüntetést és 25 000 dolláros pénzbírságot kaphat. Gyilkossággal azért nem vádolják, mert egyelőre nem bizonyítható, hogy a tiszteletes tudatában volt cselekedete lehetséges következményeinek - nyilatkozta a napilapnak Michael McCann, milwaukee-i körzeti ügyész.

"Józan ésszel fel kellett volna fognia, hogy jó eséllyel megöli a fiút a szertartással, de ezt nem tudtuk bizonyítani" - mondta. Hemphill a BBC-nek még azt nyilatkozta, nem azért imádkoztak, hogy megöljék a fiút.

A tragikus szertartás lett volna az utolsó

Hemphill valóságos megszállottja lett az ördögűzésnek. Annyira meg akarta gyógyítani a fiút, hogy még szabadságát is feláldozta - mondta el a Journal Sentinelnek Tamara Tolefree. Az asszony fogta le a rugdalózó fiú lábát a végzetes szertartáson.

A tragikus pénteki szertartás lett volna az utolsó ilyen ima - tette hozzá.

Bonyolítja az ügyet, hogy Wisconsin törvényei szerint ugyan a kiskorú veszélyeztetése ugyan bűncselekmény, az ima általi gyógyítás azonban szabályos orvosi ellátásnak minősül. "A mozgáskorlátozás szabadsága azonban fordulópontot jelenthet", azaz a lelkészt eljárás alá vonhatják - magyarázta a Journal Sentinelnek McCann.