Expressz emberrablások Argentínában

2002.10.01. 12:20
A gazdaságilag megroggyant országban a bűnözés egy új fajtája dívik. Az emberrablók egy-két napra tüntetik el áldozataikat, akikért csupán pár száz dollárt követelnek. Volt olyan eset is, amikor az elraboltnak fel sem tűnt, hogy elrabolták.
Az argentínok fele szegénységben él, a munkanélküliség 22 százalékos. Ilyen körülmények között burjánzik az országban a bűnözés. Azonban mivel az országban befagyasztották a bankbetéteket, és a körülményekre való tekintettel minden pénzintézetben megduplázták az őrök számát, ezért a bűnözőknek más pénzszerzési utat kellet találniuk.

Quicky

A módszer lényege, hogy az áldozatot egy-két napra, néhány esetben csak néhány órára rabolják el, és a hozzátartozóktól csupán minimális összeget - pár száz dollárt követelnek. A pénz átadása után az elraboltakat szabadon engedik.

Ilyen bűncselekményekből a hivatalos adatok szerint átlagosan három-négy történik naponta az országban, a helyiek szerint azonban a hivatalos adat meg sem közelíti a valóságot, mivel számos esetben az áldozatok nem is tesznek feljelentést. Ezen a gyakorlaton változtatott Diego Peralta esete.

Átléptek egy határt

Az AP jelentése szerint a 17 éves fiút július 5-én iskolába menet rabolta el három rendőrségi egyenruhát viselő férfi. Először ezt az esetet is "expressz" emberrablásként kezelték, azonban később kiderült, az elkövetők közel 56 ezer dollárt követelnek. Háromhetes tárgyalás után a szülők 4500 dollárt hagytak a rablók által kijelölt vonatállomáson. Ezt követően azonban semmit sem hallottak fiukról, így a nyilvánossághoz fordultak. Még Eduardo Duhalde elnök is felszólította a rablókat a fiú szabadon bocsátására.

A diákot végül augusztus 12-én találták meg átvágott torokkal, és számos szúrt sebbel egy kőfejtőben. Az eset sokkolta a közvéleményt, pár órával a holttest felfedezése után helyi lakosok felgyújtották a fiú lakhelyén illetékes rendőrőrsöt. Az elkövetkezendő napokban az emberrablások száma is jelentősen visszaesett.

A rendőrséget gyanúsítják

Az országban akkora a káosz, hogy az emberek többsége már jegygyűrűjét sem visel, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. A helyi bulvárlapok mellékleteikben hasznos tanácsokat adnak arról, hogy miként lehet védekezni az emberrablók ellen, és hogyan kell tárgyalni velük, ha valakit már elraboltak.

Szomorú vígjáték

Buenos Aires egyik kerületo polgármesterének édesanyja a közelmúltban egy egész napot töltött úgy az emberrablókkal, hogy észre se vette. Az elrablók megkérték, hogy mutassa meg nekik a közösség fejlesztési terveit, majd megnéztek vele egy történelmi katedrálist, végül étterembe invitálták. A nap végén hazafuvarozták az asszonyt, aki csak ezután tudta meg, hogy a rendőrség nagy erőkkel kereste őt, mivel a banda többi tagja a "városnézés ideje alatt" váltságdíjat követelt családjától.