Bertalan
11 °C
27 °C

Elásott holttesteket találtak Dunavarsányban

2004.01.29. 15:24
Két, feltehetően évekkel ezelőtt gyilkosság áldozatául esett személy holttestét emelte ki a földből a rendőrség Dunavarsány külterületén szerdán. Az áldozatok kiléte egyelőre még ismeretlen, lapértesülések szerint a móri mészárlással is kapcsolatba hozott Farkas Róbert illetve barátnője tetemét találták meg a rendőrök.
Garamvölgyi László megerősítette, hogy egy férfi és egy nő holttestét találták meg, de további részletekbe a nyomozás érdekeire hivatkozva nem bocsátkozott, áll az MTI híradásában.

A sajtóban megjelent feltételezésre, miszerint a holttestek egyike a zálogházi rablásokkal, illetve a móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Farkas Róberté, Garamvölgyi László elmondta, a meggyilkolt személyek kiléte csak az áldozatok DNS-vizsgálata után dönthető el.

Az elásott holttesteket a nyomozók korábban beszerzett információk nyomán fedezték fel, közölte a HavariaPress. A vizsgálat zajlik, eredménye a jövő hét elejére várható. A nyomozás állásáról a rendőrség sajtótájékoztatón számol majd be.

Farkas Róbert neve a móri mészárlással kapcsolatban vált közismertté, amikor a rendőrök a véres bankrablást követő órákban őt és Horváth Szilárdot nevezték meg első számú gyanúsítottként. Horváth Szilárd önként feladta magát a rendőrségen, azóta tisztázta is magát a súlyos vád alól, Farkas Róbert hollétéről azonban nem tudtak érdemi információkat szerezni a nyomozók, noha azóta őt sem gyanúsítják a móri vérengzéssel.

Az elhamarkodottnak tűnő gyanúsítás egyébként a móri bankrablás és más bűncselekmények, így a miskolci zálogház kirablása közötti hasonlóságokon alapult, illetve több tanú is felismerni vélte Horváth és Farkas rendőrségi fotói alapján az elkövetőket.