Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kizárták a nyilvánosságot Farkas Péter peréről

2006.02.15. 13:05
Zárt tárgyalás rendelt el Farkas Péter és két társa büntetőperében a bíró, azonban eljárásjogi hibát vétve nem indokolta döntését a kizárt nyilvánosság előtt. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő aranyérmes olimpikont és társait jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaéléssel vádolta meg az ügyészség.

Szerdán zárt tárgyaláson kezdődött meg Farkas Péter és két társa büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádlottak tárgyalóterembe vezetése után a bíró, Juhász Éva felszólította a sajtó befelé tartó képviselőit, hogy hagyják el a tárgyalótermet. A bíró előzetesen nem hirdetett határozatot arról, hogy zárt tárgyalást rendelt volna el, és utólag sem indokolta meg döntését. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint a bíróság csak indokolt határozattal zárhatja ki a nyilvánosságot.

Furcsa eljárás


Klikk a képre!

Zsámberger Csaba megbízott csoportvezető bíró - miután konzultált a tárgyaló bíróval - a folyosón összegyűlt újságíróknak elmondta: az ügyben Farkas Péter kérte a zárt tárgyalást, és ezt a bíróság elfogadta. Az egész bizonyítási eljárás tehát zárt ajtók mögött zajlik majd, az ítélethirdetés azonban nyilvános lesz.

A zárt tárgyalás elrendelése azért különös, mert a büntetőeljárásról szóló törvény szerint büntetőügyekben viszonylag szűk kör az, amiben lehetőség van a zárt tárgyalás elrendelésére, konkrétan erkölcsi okból, kiskorú védelme érdekében, eljárásban részt vevők magánéletének védelme érdekében illetve államtitok vagy szolgálati titok megőrzése érdekében rendelhető el zárt tárgyalás. Ilyen ügyek általában a nemi erkölcs elleni bűntettek, családjogi perek, illetve szabadalommal kapcsolatos ügyek. A tárgyalás nyilvánossága elvileg minden más esetben a közvélemény kontrollját és az eljárás megismerésének lehetőségét kell hogy biztosítja. A jogszabály és a korábbi bírósági gyakorlat fényében minimum különösnek tűnik a mostani bírói döntés.

ŰSS

A tárgyalás fél kilencre volt kitűzve, a zárt tárgylásról szóló döntésről jóval később értesültek az újságírók és a várakozó hallgatóság tagjai. A vádlottakat - Farkas Pétert, testvérét és az elsőrendű vádlott N. Pált - többször is átvitték egy másik terembe, illetve az előállító helyiségbe. A folyosón várakozó Farkas Péter egy újságíró kérdésére elmondta, hogy időközben már ismertették vele a vádat, majd az őt fényképező fotóriporterektől megkérdezte: "Teljesítményben vagytok? Öt tekercs filmet el kell lőni?"


Klikk a képre!

A legendás mosolyát többször is megvillantó egykori sportolót szemmel láthatólag megviselhette a hosszú előzetes letartóztatás. Farkas egy ideje magán viseli a börtönélet jellegzetes stigmáját, bal öklének három ujjpercén egyszerű tetoválás mondja: Ű S S.

Marihuánát találtak

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő egykori élsportolót és két társát jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaéléssel vádolta meg az ügyészség. Farkas Pétert 2004 októberében fogták el a rendőrök. Az eljárás adatai szerint az elkövetők marihuánát termesztettek egy XVII. kerületi családi házban. A sok millió forintos ráfordítással kialakított szellőző-, párologtató- és világítóberendezéssel felszerelt helyiségekben több ezer tő marihuánát találtak a házkutatás során. Ilyen nagy mennyiséget a fővárosban addig még nem derített fel a rendőrség.

Az 1992-ben Barcelonában aranyérmet nyert Farkas Péternek már több büntetőügye volt. Egy ízben hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.