Miklós
-7 °C
4 °C

Megint lelőttek egy vadászt Nógrádban

2006.01.12. 17:36
Három halálos vadászbaleset is történt Nógrád megyében az elmúlt négy hónapban. Az áldozatok minden esetben a vaddisznó helyett haltak meg.

Újabb halálos vadászbaleset történt csütörtökön Nógrád megyében. Ezúttal egy lajosmizsei vendégvadászt lőttek fejbe vaddisznóhajtás közben. A férfit oldalirányból találta fejbe az egyik vadásztársa. A kiérkező mentők sikertelenül próbálták az áldozatot újraéleszteni, közölte Halama Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője.

A vaddisznóhajtást a Cserhátsurányi Vadásztársaság rendezte a településhez közeli erdőben. Ennek során dördült el a halálos lövés. Az eset délután két óra körül történt, de a pontos körülmények még tisztázatlanok. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében, vadászati és fegyverszakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit - közölte az alezredes.

Az elmúlt négy hónapban csak Nógrád megyében két hasonló eset is történt. Tavaly november 26-én Urbán Árpád szocialista országgyűlési képviselő vesztette életét egy Nógrád megyei vadászat során. A politikust saját bátyja sebesítette meg, a honatya a kórházban belehalt sérülésébe.

Tavaly októberben szintén vadászat közben lőtték le az 58 éves Bócsi András milliárdos vállalkozót. Az eset akkor is egy vaddisznóvadászaton történt, és a halálos lövést a vállalkozó társa adta le, aki vadnak nézte az üzletembert.