Csomagok hullottak egy gépből a kifutópályára

2003.12.10. 16:26
Egy teherszállítógépből csomagok potyogtak a Ferihegyi repülőtér kifutópályájára. A pilóta, amikor érzékelte, hogy nyitva maradt a raktér ajtaja, becsukta és újra hozzáfogott a felszálláshoz. Néhány csomag azonban kiesett.
Csomagok hullottak ki a kifutópályán egy teherszállító repülőgépből szerdán reggel a Ferihegyi repülőtéren - mondta el a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek. Egy légi fuvarozó cég repülőgépe gurult ki a kifutópályára a Ferihegyi repülőtéren reggel 8 óra körül, ekkor a pilótáknak a műszerek jelezték, hogy nyitva van a raktér ajtaja - tette hozzá Pető György.

Az igazgató közlése szerint a gép megállt, a pilóták bezárták a raktér ajtaját, majd ismét megkezdték a felszállást. A levegőbe emelkedés után azonban a pilóták jelentették az irányító toronynak, hogy csomagokat véltek látni a kifutópályán - közölte. A kifutópályán valóban találtak - Pető György tudomása szerint - három nagy méretű csomagot.

A csomagok olyan nagyok voltak, hogy az irányító torony nem engedélyezte egy másik, éppen leszálláshoz készülő tehergép landolását - mondta el a kommunikációs igazgató. Közlése szerint a teherszállító azóta megérkezett célállomására, s a kifutópályán összeszedett csomagokat egy másik gép vitte el Budapestről.

Pető György az MTI kérdésére elmondta: nincs tudomása róla, hogy korábban Ferihegyen történt volna hasonló eset.

A rendőrség is vizsgálatot indított azt követően, hogy a leszállópályára hullott több csomag egy felszálló repülőgépről Ferihegyen - értesült a HavariaPress. A hírügynökség értesülései szerint a rendőrség a légiközlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt indított vizsgálatot az ügyben. A nyomozók feltehetőleg rövid időn belül kihallgatják a gép rakodóját, akinek a dolga lett volna a csomagtér ajtajának bezárása. Vizsgálják ugyanakkor a szerelők felelősségét is, akik felszállás előtt nem vették észre a gép nyitott raktérajtaját.