Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Kényszerleszállás Ferihegyen

2005.08.18. 09:55
Teljes készültségben várták a ferihegyi tűzoltók a Fly Air légitársaság 293 utast szállító Airbusának kényszerleszállását. A gép bonyodalom nélkül landolt, azt azonban még nem tudni, hogyan utaznak tovább az utasok.

Kényszerleszállást hajtott végre egy Airbus típusú utasszállító repülőgép, a fedélzetén 293 utassal és tizenegy fős személyzettel a ferihegyi repülőtéren. A Fly Air légitársaság Isztambul és Brüsszel között közlekedő Airbus 300-asa azért kényszerült megszakítani útját, mert két hajtóműve közül az egyik meghibásodott.

A HavariaPress értesülései szerint a kényszerleszálláshoz riasztották a reptéri tűzoltóságot is. A tűzoltók nagy számban vonultak ki a gép elé, mely azonban bonyodalom nélkül landolt.

Gond nélkül, az utasokat nem veszélyeztetve landolt a Fly Air szinte kizárólag török utasokat szállító chartergépe - mondta el az Indexnek Szollár Domokos, a Budapest Airport Rt. (BA) kommunikációs munkatársa. Mint mondta, továbbra sem tisztázott, hogyan utazhatnak tovább a Brüsszelbe tartó utasok. A Fly Air már szervezi a mentesítő járatot, de a BA is több légitársasággal tárgyal, hogy azok helyet biztosítsanak Brüsszelbe tartó menetrendszerű járataikon az utasoknak.

Szollár szerint az kizárt, hogy a Fly Air utasai Budapesten éjszakázzanak. A meghibásodott gép nagyobb javításra szorul, biztosan nem repülhet tovább.

Szollár szerint a gép utasai egy percig sem voltak veszélyben, mivel a kétmotoros gépek úgy vannak kialakítva, hogy az egyik hajtómű meghibásodása esetén is gond nélkül landolhassanak, de akár még tovább is repülhetnek.

Ferihegyen idén nyolc kényszerleszállást hajtottak végre, tavaly az egész évben tizennégyet. Szollár szerint ez, tekintve, hogy a reptér naponta négyszáz gépet indít vagy fogad - tavaly száztízezer gép fordult meg a reptéren -, elenyészőnek számít.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!