Natália
-3 °C
7 °C

Kamaszt vert a szegedi villamosvezető

2005.11.22. 09:30
A megvert fiú anyja nem akar nagy ügyet csinálni az ügyből. A verekedő villamosvezetőt még nem találják.

A villamos vezetője leugrott a járműről és pár pofon, majd két rúgás kíséretében elmagyarázta egy kiskamasznak, hogyan közlekedjen. "Megbénultam a döbbenettől, ahogyan garázdálkodott a villamos vezetője" - írta a Délmagyarország fórumába a pénteki eset után nem sokkal egy szemtanú.

Egy másik szemtanú arra lett figyelmes, hogy valaki ordibál. Amikor közelebb ért, azt látta, hogy az eltorzult arcú villamosvezető megrúgja a kissrácot, írja a szegedi lap. A férfi szerint a megállóban várakozók egybehangzóan állították, a fiúnak semmi vétke nem volt, csak a barátjával akart felszállni a Tarján felé induló villamosra. Az eset után még biztatták is a fiút, hogy ne hagyja annyiban a dolgot. A kamaszok az úgynevezett Olajosháztól a zöldön szaladtak át a zebrán, és megpróbálták elcsípni a villamost, de becsukódott az orruk előtt az ajtó.

"Azért, mert a fiam ráütött az ajtóra, nem kellett volna még megpofozni és megrugdosni, másképpen is el lehetett volna intézni az ügyet" - mondta a megvert fiú édesanyja, aki megbeszélte nyolcadikos fiával a történteket, és nem akar ügyet csinálni a dologból.

"Azonnal felmondok a járművezetőnek, ha bebizonyosodik, hogy kiszállt a villamosból és megvert egy gyereket" - mondta Dózsa Gábor. A Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója is olvasta a fórumot, és vizsgálatot rendelt el az ügyben. Pénteken tizenketten voltak szolgálatban a 3-as és a 4-es villamos vonalán. A kört a kérdéses időpontra és személyekre szűkítették, és hat villamosvezetőből öttel már beszéltek, de ők semmit sem tudtak a verésről.