Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Fürdőnadrág-rendőrség Németországban

2000.05.15. 15:38
A Balti-tenger partján napozókat az idén néhány strandon a rend szigorú őrei felügyelik majd. A korábbi évek meztelenkedéseit megelégelve a Rügen szigetén működő Göhren fürdőhely igazgatója hivatalból üldözendőnek minősítette az erkölcstelenkedést. Aki ezután a meztelen fenekét vagy mellét prezentálja a környéken, az a hatóság haragját vonhatja magára. A megrögzött FKK-hívők szerint ismét a prűd Wessik tehetnek mindenről.
A textilstrandokon semmi keresnivalója a meztelen domborulatoknak
Mint minden évben, az idén is jóval a fürdési szezon kezdete előtt fújták meg a harci kürtöket a meztelenül fürdőzőket támadó erkölcscsőszök. Paul Bolle, Göhren fürdőhely igazgatója ugyan saját bevallása szerint a fedetlen testkultúra (Freie Körper Kultur - FKK) híve, de az idén mégis beállt a moralisták sorába.

Ami az igazgatót illeti, ő szigorúan csak a kijelölt FKK-strandokat látogatja. A Bild Zeitungnak adott nyilatkozatában Bolle úr kifejtette: a textilstrandokon semmi keresnivalója a meztelen domborulatoknak. Ezért Göhren strandjain az idén "fürdőnadrág-rendőrség" ("Höschen-Polizei") járőrözik, és kihágást észlelve be fognak avatkozni.

A kezdeményezés azonnal nagy felháborodásba ütközött. A magánkézben lévő Ostseewelle rádióadó a tiltakozások gyűjtőhelyévé vált, miután a meztelenkedést a nap témájának hirdették meg. Az "oben ohne" kultusz hívei folyamatosan hívták az adó közönségtelefonjait. Mint az elmúlt években szokássá vált, most is mindenki a prűd nyugatnémeteknek tulajdonította a strandok "megtakarításának" ötletét.

Meztelenül tilos futni Németországban

A Karlsruheben székelő tartományi feljebbviteli bíróság döntése szerint a futáshoz az embernek magára kell valamit öltenie. Aki meztelenül fut egy nyilvános parkban, az akciójával megbotránkoztathat másokat. Ezt az iránymutató döntést egy 50 éves pszichológus ügyében hozták meg, akire a freiburgi bíróság első fokon 2400 márkás bírságot rótt ki. A férfi több alkalommal csak cipőt és zoknit viselve futott egy városi parkban. A különleges jogi esetre az egész országban felfigyeltek. A pszichológus a fellépései előtt röplapok útjánl értesítette a környékbelieket, sőt az illetékes rendőrőrsön is előre jelezte a meztelenül futást, mégis többen feljelentést tettek ellene. A férfi mindkét bírói fórumon azzal védekezett, hogy számára a meztelenség a világ legtermészetesebb dolga.

Az NDK-s időkben minden sokkal lazább volt - tartják az itt élők. Senki nem érzett viszolygást a szomszédos homokvárat mezítelenül építgető család láttán. A gyakran a nyugati országrészekből érkező fürdőigazgatók pedig ne papoljanak annyit, ne akarjanak kettős erkölcsi mércével mérő grállovagok lenni - állítják.

Egy schwerini hölgy egyenesen "wessi védőövezetek" (Wessi-Schutz-Zonen) kialakítását javasolta. Ha a nyugati tartományokból érkezők számára a keletnémet fedetlenség túlságosan tolakodó, akkor rezervátumra van szükségük, hogy békében őrizhessék szigorú szokásaikat és erkölcseiket. "Meztelenek a textilstrandon? De hát abban nincsen semmi különös" - vélte egy meginterjúvolt rostocki férfi.

A Bild Zeitung tudósítása szerint minden negyedik turista anyaszült mezítelenül mártózik meg a Balti tengerben. Ez a jelenség, Bolle igazgató szerint felháboríthatja az érzékenyebb lelkületű embereket. Ezeknek a látogatóknak kénytelenek komolyan venni a panaszait, már gazdasági okokból is, hiszen senki nem utazik el azért üdülni, hogy ott kellemetlenségeknek legyen kitéve.

Ahrenshoop fürdőhelyen, illetve a Göhrennel szomszédos Binzben sokkal liberálisabb felfogásban közelítenek a témához. Petra Wolter, az ottani fürdőhely igazgatónője nem gondol arra, hogy szigorítani kellene a jelenlegi szabályokon. Rügen legnagyobb fürdőhelyén nem lesz "Höschen-Polizei" - biztosított mindenkit Wolter asszony.

Nem ragaszkodnak az idejétmúlt szabályokhoz a rostocki Warnemünde strandon sem. A legtöbb balti-tengeri fürdőhöz hasonlóan itt is engedékenyen bánnak majd ezen a nyáron azokkal, akik nem akarják szoros fürdőnadrágba vagy -dresszbe préselni magukat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.