Miklós
-7 °C
2 °C

Két amerikai utasszállító is eltért úticéljától

2006.08.25. 21:54
Nem a tervezett repülőtéren landolt két repülőgép pénteken az Egyesült Államokban, az egyik gépen egy utast ártalmatlanná kellett tenni.

Biztonsági megfontolásokból a Maine állambeli Bangorban szállt le pénteken a tervezett úti cél, Chicago helyett az American Airlines amerikai légitársaságnak az angliai Manchesterből érkező járata.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság közölte: a pilóta azért döntött a nem tervezett bangori leszállás mellett, mert úgy érzékelte, hogy veszély fenyegeti a gépet. Az American Airlines londoni szóvivője megerősítette, hogy a gép biztonságával kapcsolatos aggodalom miatt változtatták meg a légitársaság 55-ös számú, Manchester-Chicago járatának leszállási helyét. A légi jármű biztonságosan ért földet Bangorban, az utasok elhagyták a gépet.

Mint az FBI bostoni szóvivője közölte, folyamatban van a pilóta, az egész személyzet és az utasok kihallgatása. Eközben a hatóságok átvizsgálják a gépet, különlegesen kiképzett kutyákat is felhasználva a keresésben. Eddig nem közölték, milyen jellegű veszélyt érzékelt a pilóta.

A U.S. Airways egyik Airbus A321 típusú gépét észak-karolinai úticélja helyett Oklahomába irányították, miután a gépen tartózkodó légimarsall ártalmatlanná tett egy utast, aki összetűzésbe került az egyik légikísérővel, jelentette az Associated Press hírügynökség.

Azt, hogy miféle incidens történt, ebben az esetben sem lehet még tudni, az utas kihallgatása a legutóbbi hírek szerint folyamatban van. A gép Phoenix-ből szállt fel helyi idő szerint reggel negyed hétkor, eredeti célja Charlotte lett volna. A fedélzeten összesen 141-en tartózkodtak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.