Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Akaratukon kívül fogynak a kórházi betegek

2006.01.24. 14:01
Hetente átlagosan két kilót fogy egy kórházi beteg Magyarországon – állapította meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) frissen elvégzett vizsgálata.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) évek óta próbálja felhívni a figyelmet a betegélelmezés területén tapasztalható problémákra, amelyek a fekvőbetegek testtömeg-csökkenéséhez vezetnek, s így veszélyeztetik az érintettek állapotát, lassítják felépülésüket.

A felmérésben hét kórházban összesen 206 beteg súlyának változásait vizsgálták. A vizsgálatban résztvevőket hét különböző osztályon kezelték, több mint 50 százalékuk két vagy többféle betegségben szenvedett egyszerre, őket tehát még jobban sújtja a helytelen táplálékbevitel. Az eredmény kiszámításakor kizárólag azon betegek adatait értékelték, akik nem vettek részt semmiféle fogyókúrában.

Ennek megfelelően megállapítható, hogy a kórházi betegek kétharmada akaratán kívül veszít testtömegéből, egy fekvőbeteg hetente átlagosan két kilót fogy kórházi tartózkodása alatt. A rossz tápláltsági állapot bizonyítottan gyakrabban vezet fertőzések kialakuláshoz, ugyanakkor elhúzódóvá teszi a sebgyógyulást, a kórházi tartózkodást és a rehabilitációt.

Az MDOSZ céljai között szerepel a dietetikai szakellátás segítségével a korszerű gyógyélelmezés megvalósítása, amihez kéri a döntéshozók, finanszírozók és társszakmák támogatását. A szervezet az eredményeket Rácz Jenő egészségügyi miniszterhez is eljuttatta.