Robbantással tüntették el a jégtorlaszokat a Krasznán

2002.01.01. 18:25
A zordra fordult időjárás miatt már nem tartanak árvíztől a Felső-Tisza térségében, de továbbra is első fokú készültséggel várják a hamrosan tetőző Krasznát. A Berettyón is megszünt a csapadék utánpótlás, így csak elővigyázatosságból tartanak éjjel-nappali ügyeletet a vízügynél.
Megszűnt a csapadékutánpótlás, s a lehűlés következtében mérséklődött az újabb árhullámok kialakulása a Felső-Tisza térségében - tájékoztatta az MTI-t Bodnár Gáspár, a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese. A legerősebb áradás a Kraszna hazai szakaszán kezdődött, ahol már december 31-én délben elrendelték az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A folyón Újév napján reggel 8 órakor Ágerdőmajornál 538 centiméteres vízállást mértek. A tetőzés a nap folyamán várható, másodfokú készültségi szint közeli vízállásnál. Ez azt jelenti, hogy a folyó kilép medréből, a víz elönti a hullámteret, ezért fokozott figyelőszolgálatot tartanak.

A Felső-Tiszán már apad

A Kraszna romániai szakaszán több helyen jégtorlaszok alakultak ki, melyeket robbantással bontottak meg. A hazai szakaszon az árhullám levonulása akadálytalan. A Túron az áradás intenzitása csökkent, a vízszint várhatóan a készültségi szint közelében tetőzik. Sonkád alatt a folyón továbbra is áll a jég. A Szamos Csengernél jelenleg tetőzik, a vízállás 130 centiméterrel elmarad a készültségi szinttől. A Cégénydányád és Szamossályi között kialakult jégtorlódás miatt a lefolyás elhúzódik. A Tisza felső szakasza már apad, a Szatmárcseke feletti folyószakaszon zajlik a jég, alatta beállt. A vízügyi szakemberek valamennyi folyószakaszon fokozott figyelik a jéghelyzet alakulását.

A Berettyón is marad a készültség

A Berettyó áradása miatt a folyó Darvas és az országhatár közötti szakaszán továbbra is fenntartja az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) - tájékoztatta az MTI munkatársát kedden az igazgatóság védelemvezető helyettese. Bartha Péter elmondta: a Berettyón a készültséget a pocsaji mértékadó vízmérce 247 centiméteres vízállása mellett rendelték el, s a folyó ugyanott kedden már csaknem 430 centiméteres vízmagassággal tetőzött.

A vízügyi szakember tájékoztatott arról is, hogy folyamatos kapcsolatban vannak a Nagyváradi Vízügyi Igazgatóság munkatársaival, akik elmondták, hogy Szalárd térségében december 31-én az esti órákban tetőzött a folyó. A szakemberek megítélése szerint miután az idő ismét hidegre fordult, az árhullámnak nincs utánpótlása, s ezáltal nem kell áradástól tartani. Ennek ellenére a TIVIZIG dolgozói éjjel-nappali szolgálatot látnak el a térségükbe tartozó folyók magyarországi védelmi szakaszain - mondta a védelemvezető helyettes. ozzátette: a védekezési eszközök és anyagok a védvonalak mentén megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre. Tájékoztatott arról is, hogy a folyókon a jég tömege, vastagsága és szilárdsága nem jelentős, így torlaszok kialakulásától nem kell tartani.