Füvet szívott, meghalt

2007.05.17. 14:52
Egy olasz középiskola 15 éves diákja rosszul lett egy tanítási órán, miután a szünetben füvet szívott, kórházba szállítása után meghalt. A rendőrség elrendelte a boncolást és a toxikológiai vizsgálatot, feltételezhető ugyanis, hogy a marihuánában vagy a hasisban valamilyen mérgező anyag volt.

Egy tizenöt éves olasz fiú, miután füvet szívott a szünetben, összeesett egy tanítási órán. A tanár épp írt valamit a táblára, amikor a fiú elvesztette az eszméletét, és a földre rogyott. A kiérkező orvos hosszú szívmasszázst végzett rajta, majd kórházba szállították. A középiskolás nem sokkal később meghalt, írja a Repubblica.

A rendőrség azonnal elrendelte az észak-olasz Paderno Dugnano városka műszaki középiskolájába járó fiú boncolását és toxikológiai vizsgálatát, ugyanis fennáll a gyanú, hogy a halált okozó marihuánás vagy hasisos cigarettában egyéb veszélyes, illetve mérgező anyagok is voltak.

Többen tanúsították, hogy látták a fiút társaival együtt a folyósón, a szünetben füvet szívni. Két iskolatárs azt is bevallotta az igazgatónak, hogy az intézményben mindennapos a drogkereskedelem és a drogozás a folyosókon. Elmondásuk szerint a problémáról az iskolaújság egy korábbi számában is volt már szó.

A fiúnak, aki két éve focizott védőként a Real Dugnano csapatában, két testvére volt. A családtagok elmondása szerint "makkegészséges gyerek volt". Edzője arról számolt be, hogy utolsó meccsén remek formában játszott, kiváló csapatjátékos és rendkívül nyugodt típus volt.