Miklós
-7 °C
2 °C

Betilthatják a melegfelvonulást Moszkvában

2006.02.20. 16:50
Semmilyen formában és semmilyen indokkal nem engedélyezi a melegek május 27-i felvonulását , jelentette be a moszkvai főpolgármesteri hivatal. Az orosz főmufti felszólított, hogy aki mégis felvonul, azokat megverik.

A május végére tervezett moszkvai melegfelvonulás az utóbbi hetekben óriási vihart kavart, a vallási vezetők után Moszkva főpolgármestere is nyilatkozatra kényszerült. Hivatalának közleménye szerint semmilyen körülmények között nem engedélyezik a Gay Pride névre hallgató felvonulást. A májusi felvonulás lenne az első ilyen rendezvény Oroszországban.

Megbotránkoztatták az orosz társadalmat és legfőképp az egyházi méltóságokat azok a sajtóhírek, melyek a május végére tervezett demonstrációról számoltak be, nyilatkozta az Interfax hírügynökségnek Szergej Coj, a főpolgármester szóvivője. Ezért a moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov még csak fontolóra sem veszi a felvonulás engedélyezést. Coj hozzátette: a fesztivál idejére tervezett melegkonferencia csak alibi.

A jog a melegeket védi

A hivatalos állásfoglalást követően a felvonulás szervezői közölték, ha a főpolgármester valóban nem engedélyezi a rendezvény megtartását, készek bírósághoz fordulni, írja a UK Gay News. "Oroszország minden állampolgárának alkotmányos joga, hogy gyülekezzen, demonstráljon vagy felvonuljon. A leszbikusok és a homoszexuálisok pedig teljes jogú állampolgárok. Ha nem tarthatjuk meg a felvonulást, Luzskov bíróság elé kerül" - mondta Nikolaj Alekszeev szervező.

A melegek céljaihoz számos közéleti személyiség csatlakozott. A felvonulás szervezői közleményt adtak ki, melyben kijelentették: "folytatjuk a felkészülést a májusi rendezvényünkre, és írásban fordulunk a főpolgármesterhez az engedélyért". "Felszólítjuk a szövetségi hatóságokat, és különösen az elnököt, akinek feladata az alkotmányosság felügyelete, hogy reagáljanak az Oroszországon végigsöprő homofób hullámra, és bírálják felül a moszkvai önkormányzat alkotmányellenes kijelentését" - áll a közleményben.

A vallási vezetők háborognak

Korábban a legfőbb oroszországi iszlám vezető, Talgat Tazsuddin kijelentette, hogy "meg kell verni" azokat a homoszexuálisokat, akik az utcára mernek vonulni. A főmufti szerint "a szexuális kisebbségek tagjai azt csinálnak, amit akarnak, de csak odahaza, eldugott helyen és sötétben. Ha kimennek az utcára, el kell verni őket. Minden normális ember így tenne".- idézi a a pride.hu

Oroszország egy másik iszlám vallási vezetője, Nafigullah Aszirov azonnal elhatárolódott a főmufti kijelentéseitől, mégis úgy véli, hogy minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni a moszkvai melegek felvonulását. "A bűnnel való hivalkodás még nagyobb bűn, mint maga a bűn" - mondta. Aszirov azonban ellenzi az erőszak alkalmazását, és elfogadja a döntést, ha a melegek mégis az utcára vonulhatnak.

A "homoszexuális propaganda" betiltását követelők mellé azonnal felsorakozott az ortodox egyház és az orosz főrabbi. Berl Lazar rabbi szerint azonban nem lehet megállítani a mozgalmat, már Izraelben is a társadalom részévé vált.

Csendes demonstráció

Az orosz melegaktivisták értetlenül állnak a tiltakozások előtt, hiszen nem provokatív felvonulást terveznek. Elmondásuk szerint egy teljesen szokványos emberi jogi demonstrációt tartanának, amin néhány ezer ember csendben sétálna a Duma épületétől a Majakovszkij térre, ezzel emlékezve 1993. május 27-re, amikor eltörölték Oroszországban a homoszexualitást büntető törvényt.

A májusi felvonuláson Oscar Wilde unokája is részt kíván venni, aki Putyin elnöknél is felemelte hangját a felvonulás érdekében.