Vilma
-8 °C
3 °C

Jogerősen elítélték az öt embert halálra gázoló ittas taxist

2005.02.10. 14:09
Hét év négy hónap szabadságvesztést szabott ki jogerősen csütörtökön a Fővárosi Bíróság arra a fiatalemberre, aki ittasan nyolc embert gázolt el, öt ember halálát okozva ezzel. Dán Csaba a gázolás előtti órákban négy deci whiskyt fogyasztott.

A 28 éves taxis 2002. október 12-én hajnalban Budapesten, a Jászberényi úton csaknem száz kilométer/órás sebességgel hajtott autójával, amikor gyalogosok léptek ki elé. A vezető elrántotta a kormányt és egy buszmegállóban nyolc embert elütött. Közülük öt ukrán vendégmunkás meghalt, kétten maradandó egészségkárosodást, egy várakozó pedig súlyos sérülést szenvedett. Dán Csaba a gázolás előtti órákban négy deci whiskyt fogyasztott, a baleset idején közepesen ittas volt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2003-ban első fokon kiszabott hét év négy hónapos szabadságvesztés büntetése ellen a védő enyhítésért fellebbezett. Érvelése szerint Dán Csabának egyik ismerőse adott alkohol tartalmú üdítőt, de a vádlott nem tudott arról, hogy szeszes italt fogyasztott. A védő azzal is érvelt, hogy gyorshajtást józanul is követnek el az autósok, így az alkoholfogyasztás nem volt közvetlen okozója a halálos gázolásnak.

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a bűncselekmény öttől tíz évig terjedő büntetési keretén belül a középmértéket lényegesen meghaladó szabadságvesztés kiszabását kérte. A Fővárosi Bíróság viszont a csütörtöki tárgyaláson helybenhagyta és jogerőre emelte a hét év négy hónapos szabadságvesztést.

A szóbeli indoklás során elhangzott, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint az ittasság következménye a gyorshajtás. A csaknem száz kilométeres sebességgel haladó jármű sofőrje saját magát hozta abba a helyzetbe, hogy halálos balesetet okozott, amikor az úttestre lépő gyalogosok miatt hirtelen kormánymozdulatot tett.