Repülős Gizi a börtönben landol?

2001.12.04. 15:40
Egy héttel elnapolta az ítélethirdetést az Encsi Városi Bíróság kedden a Repülős Gizi néven elhíresült 75 éves Kosztor Sándorné legújabb lopási büntetőügyében, ugyanis Boros Csaba tanácsvezető bíró újabb tanúk és rendőrök meghallhatását látja szükségesnek.
Repülős Gizi ügyét gyorsított eljárásban tárgyalta a bíróság, ugyanis a magyar tolvajok koronázatlan királynője november 19-én Encsen, szokásos besurranásos módszerével öt lakóházba hatolt be - a többségében nyitva felejtett garázsajtókon át -, s összesen csaknem fél millió forint értékű ékszerrel és készpénzzel távozott.

A kedvence az ékszer és a pénz

A másfél éve szabadlábon lévő tolvajnő Encsen további két lakásba akart bejutni, de a másodikban pórul járt, mert a lakás tulajdonosa otthon volt, s kihívta a rendőröket. Gizit az encsi zsaruk a vasútállomáson fogták el, amikor a napi zsákmányával éppen a budapesti vonatra akart felszállni.

Hiány a lopott holmiban

Ékszer és pénz előkerült a táskájából, azonban a keddi tárgyaláson az egyik sértett azt állította, hogy neki még egy arany nyaklánca is hiányzik, egy másik tanú pedig megjegyezte, hogy a tőle elvitt borítékban nem 175 ezer, hanem 190 ezer forintnál is több pénz volt. Ezt a keddi bírósági tárgyaláson a megidézett sértettek, tanúk és rendőrök kihallgatása során nem lehetett egyértelműen tisztázni. A bíró emiatt újabb tanúk és a nyomozásban részt vevő rendőrök meghallgatását rendelte el, egy héttel elnapolta az ítélethirdetést.

Hét évnél is többet kaphat a "Mama"

Ha bebizonyosodik, hogy az idős nő valóban ellopta a hiányzó aranyláncot is, és a borítékban is nagyobb összeg volt, akkor a most kiszabható négy év helyett, akár hét és fél év szabadságvesztés is lehet "Gizi mama" újabb büntetése, ugyanis így a zsákmány értéke meghaladja a kritikus 200 ezer forintos határt.

Írni akart, azért lopott

A tárgyaláson a vádlott kijelentette, hogy azért "aktivizálta" ismét magát, mert életrajzkötetét akarta megjelentetni, az elkészült kézirat kiadatásához pedig nem volt elég pénze. Gizi az ötvenes években kapta "repülős" ragadványnevét, amikor a belföldi légi járatokon jutott el a megyeszékhelyekre: reggel repülővel érkezett, besurranásos módszerrel alaposan megszedte magát, majd szintén légi úton a délutáni járattal visszarepült a fővárosba.

Eddig az ország bíróságai több mint 40 évet szabtak ki rá, amiből csak 20 évet ült le, ugyanis ötször kapott amnesztiát, és számtalan esetben harmadolták büntetését jó magaviselete miatt.

A rendőröket sem kímélte

Az encsi ügy pikantériája, hogy november 19-én Repülős Gizi a helyi rendőrkapitányságon dolgozó két rendőr lakását is felkereste, s jelentős értékeket vitt el.