Gerzson
1 °C
10 °C

Kézigránáttal próbáltak rabolni a gyerekek

2005.06.15. 10:59
Gyakorlógránáttal fenyegetőzött két fiú egy székesfehérvári irodában, a gránáttal hadonászva az ott lévő hölgy értékeinek átadását követelte. A nő nem ijedt meg, hanem kizavarta a gyerekeket az irodából. Később egyiküket elfogták.

A Fejér megyei nagyvárosban kedden délelőtt tizenegy óra körül lépett be egy Sütő utcai irodába két 12-14 év körüli fiú. Egyikük - kezében egy tojásgránáttal - felszólította az ott lévő alkalmazottat értékeinek átadására, és közölte, hogy ellenkező esetben felrobbantják az épületet.

A nő nem rémült meg, és kizavarta a gyerekeket az utcára, de azok még az utcáról is fenyegették, hogy ne szóljon a rendőröknek, különben visszajönnek és felrobbantják az épületet.

A bejelentés után a megyei főkapitányság forrónyomos csoportja azonnal megkezdte a gránátos fiatalok felkutatását. Késő este, egy térfigyelő kamera segítségével fel is ismerték a két fiút. A helyszínre küldött járőrök az egyik fiút megtalálták az utcában, a másik beszaladt egy házba, de ezután nyoma veszett.

Mint kiderült, mindkét gyerek a rácalmási gyermekotthonból szökött el, és eltűnésük miatt körözték is őket.

Törökország

Isztambul még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.

Bali

Tanácsok és TOP 5 látnivaló.