Ne álljon Bush elnök útjába!

2006.06.19. 17:25
A CNN élőben közvetíti majd az amerikai elnök csütörtöki, Budapesti beszédét. A város több pontját le fogják zárni, még a mentősöknek és a tűzoltóknak is alternatív útvonalakat kell tervezniük. A 16 fős elnöki küldöttséget hatszáz fős slepp kíséri, biztonságára összesen kétezren vigyáznak majd.

Június 21-én szerda este 8-kor landol az elnöki különgép Ferihegyen, mondta el hétfőn sajtótájékoztatón Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője. Aznap még semmiféle hivatalos program nem lesz, a reptéren a magyar kormány képviselői, így Göncz Kinga külügyminiszter fogadja az amerikai elnököt, de ott lesz Simonyi András washingtoni nagykövet és felesége is. Az elnök és kísérete a reptérről egyenesen a szállodába hajt, de a korábbi találgatások ellenére nem a nemrég felújított New York, hanem a Deák téri Meridien Hotel lesz Bush szállása. Ennek oka az, hogy bár stílszerű lett volna a New Yorkban elszállásolni az Egyesült Államok elnökét, a környék teljes lezárása a belváros megbénulásához vezetett volna. Ezt az amerikai fél is belátta, így elfogadták a magyar felajánlást. Az Index értesülése szerint az elnök biztonsági emberei az Erzsébet körút érintett szakaszán végig biztonsági korodonokat állítottak volna, ami csakugyan a belváros teljes bedugulását eredményezte volna.

A világ legveszélyeztetettebb embere
A világ legveszélyeztetettebb embere (Fotó: AFP)

Protokoll

Csütörtökön délelőtt - hűen az elnöki látogatások hagyományaihoz - az amerikai követség munkatársaival találkozik George W. Bush, majd a Budai várba vonul a konvoj, ahol a Szent György téren lesz az elnök ünnepélyes fogadtatása. Ezután a Sándor-palotában találkozik Sólyom László és George W. Bush, félórás tárgyaláson beszélik át az államfői kérdéseket. Sólyom László korábban már jelezte, hogy a szabadságjogokról és a vízumkényszerről is beszélni akar. Budáról ismét Pestre vezet majd a konvoj útja: 10 óra 40 perckor Gyurcsány Ferenc és neje fogadja Gerge W. Busht és feleségét a Parlamentben. Együtt megtekintik az - amerikai elnök által rég látott - koronát, majd a vezető politikusok 45 perces megbeszélésre elvonulnak, amit sajtótájékoztató követ. Bush elnök várja a magyar újságírók belemenős kérdéseit. A világ legveszélyeztetettebb embere Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével is összefut, az ötperces eszmecsere után végül a parlamenti pártok is szóhoz juthatnak. Ezen az ötpárti találkozón a parlament egyetlen független képvsielője, a Somogyért Egyesület honatyája lehet majd az üde színfolt. A szervezők természetesen arról is gondoskodtak, hogy mindeközben az urukat nélkülöző first ladyk se unatkozzanak, a "hölgyprogramok" közös teázásokat, az emlőrákellenes mozgalom megbeszéléseit és rövid kulturális programokat foglalnak magukba.

Elnöki menü

Délben ebédre gyűlnek össze a meghívottak, mindkét fél részéről hatvan-hatvan éhes ember ül majd a terített asztalhoz. Még mielőtt az illusztris vendégek hozzálátnának a tokaji borral kísért libamájkompozícióhoz, három pohárköszöntőt is meg kell hallgatni - Bush mellett Sólyom László és Gyurcsány Ferenc is emeli majd poharát az amerikai és a magyar nép örök és megbonthatatlan barátságára. Az előétel után báránykaraj lesz a fő fogás, köretnek juhtúróval töltött burgonyát és parajjal töltött paradicsomot választhatnak, amihez villányi bor dukál. A desszert Gundel-palacsinta lesz tokaji szamorodnival leöblítve, mi más.

CNN-közvetítés

A kiadós trakta után jöhet a látogatás érdemi része, az '56-os megemlékezések. Bush ugyanis kifejezetten azért látogat a forradalom ötvenedik évfordulóján hazánkba, hogy kifejezésre juttassa nagyrabecsülését, és tisztelegjen a magyar forradalmárok emléke előtt. Ezt először a Kossuth téri emlékműnél teszi meg, ahonnan ismét Budára vezet az útja, a Gellért-hegyen 35 perces beszédet mond a meghívottak előtt, az '56-os események értékelését, a magyar rendszerváltás, a demokratikus fordulat jelentőségét ecsetelő elnöki szónoklatot a CNN hírtelevízió élő adásban közvetíti majd. Délután háromnegyed hatkor Bush búcsút vesz vendéglátóitól, és Ferihegy felé indul.


NATO-helikpoter a magyar légtérben (CH-53)

A limuzin már megjött

A 16 fős elnöki küldöttséget hatszáz fős slepp kíséri, amiben a különféle biztonsági szolgálatok teszik ki a legnagyobb részt, a látogatás idejére négyszáz külföldi és magyar újságíró akkreditálta magát. Ennek megfelelően hatalmas - Putyin orosz elnök látogatásán tapasztaltaknál is nagyobb - felhajtás lesz ezen a két napon. A készülődés már hétfőn érzékelhető volt, tíz óra után nem sokkal landolt Ferihegyen egy C-5 Galaxy típusú hatalmas katonai szállítógép, bendőjében azokkal a páncélozott gépkocsikkal, amikkel Bush és kísérete Budapest utcáit rója majd. A géppel több tonnányi biztonsági felszerelés is érkezett, különféle robbanásblokkoló eszközök, beléptetőkapuk, tűzszerészcuccok, golyóálló mellények és még ki tudja mennyi egyéb holmi. A géppel jött harminc biztonsági ember, akik a magyar kollégákkal közösen készítik elő a látogatást, mondta el az Indexnek Szabó Ferenc vezérőrnagy, a Köztársasági Őrezred parancsnoka.

Teljes légzár

Az elnöki különgép landolásáig a honi légvédelem ellenőrzi majd hazánk légterét, ezalatt semmiféle repülőeszköz nem emelkedhet magasba. A földetéréstől a rendőrség helikopterei veszik át a légi biztosítást, ebben NATO-helikopterek is segítenek, hétfőn már ilyenek tűntek fel a Deák tér és a Kossuth tér fölött. A Köztársasági Őrezred a legmagasabb - egyes fokozatú - intézkedéseket lépteti életbe Bush ittléte alatt, teljes körű útlezárásokra, kiterjesztett helyszíni ellenőrzésekre, az elnöki konvoj útvonalainak tűzszerészeti átvizsgálására, mesterlövész tűzfészkek felállítására lehet többek között számítani. A dunai vízi rendészet, a gázművek, a vízművek, a BKV és a közterületesek együttműködésével biztosítják, hogy se a földről, se a levegőből, se a föld alól, se a víz felől ne érhesse fenyegetés az elnököt.

Kétezer rendőr

A magyar rendőrség körülbelül kétezer emberrel biztosítja a látogatás zökkenőmentes lebonyolítását, derült ki Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Főigazgatójának szavaiból. Nemcsak budapesti rendőrök lesznek ekkor a főváros utcáin, tizenegy vidéki rendőr-főkapitányság bocsát embereket a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendelkezésére. Budapest 50 kilométeres körzetében lesz légtérzár, amit a honvédség tartat be és akár harci helikoptereket is bevetnek, hogy érvényt szerezzenek a repülési tilalomnak.

A látogatás menetrendje útlezárásokkal
A látogatás menetrendje útlezárásokkal (Klikk a részletekért!)

Minden autót elvisznek

Komáromi Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója figyelmeztetett, hogy a hosszú elnöki konvojok mozgása miatt, jobban teszi mindenki, ha előre felkészül az érintett útszakaszok lezárására. A Ferihegyre vezető út például teljes hosszában le lesz zárva, amikor landol és amikor felszáll az Air Force One, a menetrendbeli változásokról is érdemes emiatt időben tájékozódni. A lezárt útszakaszokról elszállítják az ott álló autókat, akár szabályosan akár szabálytalanul parkolnak, a BRFK Mélyfúró utcai telepén lehet átvenni a hatóságilag eltűntetett kocsikat. A rendőrség csak azok ellen nem indít szabálysértési eljárást, akik szabályosan parkolnak és bizonyítani tudják, hogy nem értesültek az elnöki látogatásról, illetve a rendkívüli tiltó rendelkezésekről (például épp elutaztak nyaralni, és a kocsinak hűlt helye mire hazaérnek). A részeletes útlezárási intézkedésekről, a tiltott útszakaszokról a rendőrség honlapján lehet tájékozódni.

Fellélegzésre várva

A rendőrség azt tanácsolja az utazási irodáknak, hogy erre a két napra ne szervezzenek turistacsoportokat az érintett idenegforgalmi látványosságokhoz, és közlekedési káosz elkerülése érdekében az autósokat is kérik, hogy inkább a tömegközlekedést válassza mindenki. A BKV-val még folynak az egyeztetések egyrészt az elterelésekről, másrészt a járatsűrítésekről. A tűzoltók és a mentők sem járhatnak egyébként a tiltott útszakaszokon, így külön vészforgatókönyveket dolgoznak ki, hogy senki élete ne forogjon veszélyben Bush élete miatt. A rendőrség mindezek fényében kéri a főváros lakosságát, hogy fogadják el a szigorú biztonsági intézkedéseket, hogy "22-én fellélegezve vehessük tudomásul: Bush elnök gépe elhagyta Magyarország légterét" - mondta Hatala József. A magyar hatóságoknak egyébként eddig nem jutott tudomására olyan információ, ami arra utalna, hogy terrorsta csoportok Bush életére törnének e két nap alatt.