Mária
-6 °C
-2 °C

Feldarabolták, majd bebetonozták a családot

2005.02.10. 15:52
A testvérpár lyukat vájt a nappali közepén, és a feldarabolt áldozatokat belebetonozta. Az indianapolisi fiatalok nyereségvágyból gyilkolták meg anyjukat és nagyszüleiket. A holttestek eltűntetése után Las Vegasba indultak.
A 29 éves Kenneth Allen és 18 éves húga, Kari Allen három rendbeli előre kitervelt gyilkosság és rablás vádjával néz szembe a missouri bíróságon. Az idősebb uonka bevallotta, hogy a nagyszülők kétszázezer dolláros bankszámlájára fájt a foguk. A vádirat szerint a gyilkosságokat a fiútestvér követte el, a lány az őrszem szerepét játszotta. Kenneth Allen novemberben szabadult a Kentucky szövetségi börtönből, ahol addig hamisításért ült. A fiatalok akár halálbüntetést is kaphatnak, közölte a CNN.

Módszeresen tette el rokonait láb alól

A tettsorozatot az ötvenhárom éves anya meggyilkolásával kezdték december 30-án. A fiú leszúrta édesanyját, miután a nő kijelentette, hogy nem kíván részt venni saját szülei megölésében.

Január harmadikán a férfi halott anyjának lakásába hívta nagyanyját. A 75 éves asszony megérkezése után, a fiú megfojtotta az idős nőt egy nejlonzacskóval. Ugyanezen a napon a 91 éves nagypapa is megjelent a lakásban, ekkor a fiatal egy kalapáccsal verte halálra az öregembert.

Az eltűntetésben sem kispályázott

Az ügyész beszéde alapján, a férfi ezek után egy fűrésszel feldarabolta a holttesteket és nejlontáskába helyezte. Az unokák a nagyszülők indianapolisi otthonába vitték a hullákat, egy légkalapácsot és betonkeverőt béreltek. A ház alapjába egy közel kétméternyi átmérőjű lyukat vájtak és friss betonba temették rokonaik maradványait.

Szánalmas lebukás

A testvéreket kedden kapták el Missouriban, úton Las Vegas felé. Gyorshajtás miatt állítoták le őket. A rendőr gyanúját az keltette fel, hogy az autóban lévő véres ruhadarabokat, ékszereket, készpénzt, hitelkártyákat és a két idős emberhez tartozó jogosítványt is megtalálták.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.